DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
Egyéb

60 milliós Jaguart vásárolt David Beckham

Az autókért köztudottan rajongó brit focista egy F-TYPE Project 7-tel lepte meg magát karácsonyra – a kocsira azonban egyelőre várni kell, ráadásul a gyerekeknek nem lesz benne hely.

A limitált szériás típusból mindössze 250 példány készült el, az eddig legyártottakat pedig mind elkapkodták, ezért Beckham, aki 140 ezer fontot (körülbelül 60 millió forint) adott ki érte, kénytelen várni, amíg megkapja a kocsit.

„David szereti az autókat, ez pedig egy különleges darab” – mondta a brit Mirror lapnak a focistához közel álló forrás. „Családi utazásokra menni vagy a boltba leugrani azonban nem fognak vele, egy-egy röpke vasárnap reggeli száguldásra szánják. Mivel az autóból az összes elkelt, aki szeretné, a várólistára kerül. Sokan megrendelték már akkor, amikor még csak a tervezőasztalon volt. De nem gondolom, hogy problémát jelentene Davidnek, hogy megszerezzen egyet.”



Az F-TYPE Project 7 a legerősebb motorral felszerelt Jaguar valaha, a V8-as erőforrás 300 km/h sebességre képes, a 100-at pedig 3,8 másodperc alatt éri el. Ami biztos, hogy a négy Beckham-gyereket nem fogják ezzel iskolába vinni: az autó ugyanis csupán kétszemélyes. A sebességimádó focista flottájába tartozik egy Cadillac Escalade, Jeep Wrangler, Ferrari 612 Scaglietti, Audi S8, Bentley Mulsanne és Aston Martin V8 Vantage.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: