DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Egyéb

Bottas kedvese lemondta az Eb-t

Emilia Pikkarainent idén ritkábban láthattuk versenyhétvégéken, mint az utóbbi években. Ebben a szezonban saját karrierje miatt csupán három futamon nézte meg párját élőben, ám a szezonzáróra ő is megjelent.

„Annyi úszóedzésen vettem részt, hogy nem volt időm elmenni a világbajnokság futamaira.”

A lány visszamondta az Európa-bajnokságon való indulást – melyet a héten Izraelben rendeznek meg –, így ezúttal a helyszínen élvezhette az év utolsó versenyét Abu Dhabiban. „Kivették a bölcsességfogamat, ezért egy ideig nem úszhatok” – mesélte a finn Ilta-Sanomatnak a paddockban szombaton.



Valtteri és Emilia majdnem 6 évvel ezelőtt egy tévéműsorban találkoztak először, nem sokkal később pedig randevúzni kezdtek. Kapcsolatuk azóta is töretlen, és természetesen támogatják egymást karrierjükben is. Idén februárban már az eljegyzésre is sor került, azt azonban egyelőre nem árulják el, mikor lesz az esküvő.

„Még nem döntöttünk az időpontot illetően” – mondta mosolyogva. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: