DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
Egyéb

Egyelőre nem házasodik újra Alonso

A spanyol versenyző kedvese elárulta, hogy a néhány hónapja szárnyra kapott pletykák ellenére eddig nem került szóba sem az esküvő, sem a családalapítás.

Lara Alvarez nemcsak magánéletében, Fernando Alonso oldalán boldog, hanem szakmájában is állandóan új sikereket ér el. A hondurasi helyszínű túlélőshow után nemrégiben valóságshow vezetését és újabb márkák reklámjait vállalta el – legutóbb egy ismert üdítőgyártó cég arca lett hazájában. Népszerűsége töretlen, ennek azonban hátránya is van, hiszen a média folyamatosan magánéletével – főként kapcsolatával - foglalkozik.

Lara egy spanyol lapnak adott interjúban elmesélte, hogy nehezen tud alkalmazkodni ahhoz, hogy sok időt tölt távol a szeretteitől, de csodálatos érzés, amikor egy hosszú út után újra látják egymást. A jövővel pedig egyelőre nem törődik - sem magánéletében, sem munkájában nem tervez az elkövetkezendő évekre.

 „Sosem szoksz hozzá ahhoz, hogy távol vagy a párodtól és a családodtól. A legtöbb, amit tehetsz, az az, hogy annyiszor látod őket, amennyiszer csak alkalmad adódik rá, és azt figyeled, hogy tudod ezeket beilleszteni a naptáradba.”



 „Még a hivatásomat illetően sem gondolkozom a jövőn. Élvezem a nap mint nap velem történő dolgokat. Nem az a típusú ember vagyok, aki előre tervez. Kiélvezem azt, amim most van. Jelenleg minden szempontból nagyon boldog vagyok, és drukkolok, hogy ez így is maradjon.”

A pilóta és a műsorvezető gyakran tölt fel közösségi oldalára olyan képeket, melyek kimutatják egymás iránti szerelmüket. A sajtó ebből arra következtetett, hogy kapcsolatuk gyorsan halad előre, és nem korlátozzák egymást abban, hogy nyilvánosságra hozzanak részleteket magánéletükről.

„Annyit mondhatok, hogy nagyon boldogok vagyunk, mindkettőnk számára csodálatos az együtt töltött idő, és mindig mindenki maga dönti el, hogy mikor mutatja meg azt, hogyan érez.”

Augusztusban felröppent az eljegyzés híre, mikor Lara egy olyan képet töltött fel privát fiókjába, melyen a párja tenyerébe helyezett keze látható, ujján pedig egy új gyűrű csillog. Alonso kezén tollal írva a spanyol „Te quiero” – magyarul szeretlek – kifejezés látható. A fotót egy újságíró szerezte meg és tette közé az interneten, saját következtetéseivel együtt. A műsorvezető néhány napja tisztázta a felröppent pletykákat. Azt mondta, ha férjhez megy, arról nem egy pletykából fognak értesülni az emberek – párjával együtt be fogják jelenteni, ha kimondják a boldogító igent.

„Az egy személyes kép volt, amit Whatsappon használtam, egyikünk sem tette közzé publikusan – szóval ez egy olyan fotó, amit leszedtek a telefonomról. Ha lett volna szó házasságkötésről – és holnap elmennénk és összeházasodnánk –, akkor nem egy kiszivárgott képből értesülnének róla, hanem mi mondanánk el.”

„Nem eljegyzési gyűrű volt, boldog pillanatokat élünk át, és élvezünk minden napot. A pletykákat, amiket rólunk generálnak, nem ellenőrizzük, és nem tagadhatunk mindent, ami megjelenik rólunk – főleg akkor, ha valami olyannal kapcsolatos, amit nem is hoztunk nyilvánosságra.”

Kiderült, hogy a Fernandóval közös gyerekvállalás egyelőre még várat magára, és az is, hogy Lara nincs oda a „nagy családért”.

„Nem leszek a közeljövőben anyuka, de azt hiszem, hogy a legtöbb nőben feléled az anyai ösztön, főként a saját anyját és családját látva. Nekem csak egy öcsém van, és az az igazság, hogy jól van ez így. Kedvelem az egy gyermekes családmodellt is. Csak a jó családi egység számít, nekem ebben szerencsém van, boldog vagyok emiatt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: