DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Egyéb

Ez most négykerekű lesz - Yamaha sportkocsi készül

A Yamaha ismerősen cseng a motorkerékpár rajongók körében, de a hajómotorok, sőt a hangszerimádók között is nagy név. Eddig maximum kétkerekű járművekkel próbálkoztak, de úgy tűnik, bővül a termékpaletta, és célba vették az autópiacot is.

Persze aki valami harcias sportkocsiban gondolkodna, annak csalódni kell, mert ugyan az 1950-es években már összedobtak egy sportkocsit is, de ezt a Toyota megbízásában tették. Ez a mai is unikumnak számító GT2000 volt. Motortervezésben már szintén nagy névnek számítanak, hiszen a Ford és a Volvo is felkérte már őket.

yamaha auto



A sikereken felbuzdulva 1992-ben elkészítettek egy prototípust OX99-11 V12 kódjelzéssel, amiből mindösszesen három darab készült, mert a gazdasági recesszió miatt félre kellett tenniük a gyártással kapcsolatos álmaikat. A 4,4 méteres, 1+1 üléses, középmotoros autó hajtását egy 3,5 literes, 70 fokos hengerszögű V12-es szívómotorra bízták, ami 10.000-es fordulatszámon adta le 400 lóerős teljesítményét. A 6-os kézi váltón keresztül igen határozott menetteljesítményeket produkáló, mindösszesen 1150 kilós autó így ma már a múlté. Ezúttal viszont egy, az átlag halandónak is elérhetőbbnek tűnő autóval próbálkoznak, ami az első vázlatok alapján egy japán stílust követő, kis középmotorosnak tűnik. A méretek alapján a nehéz, de erős koncepció helyett valami könnyed, fürge kis jószágot készítenek, amibe akár a motorkerékpárokban már bizonyított 1300-as is elég harcias lehetne. A hivatalos premier a gyár sajtóközleménye szerint október 29-én lesz, addig is lehet álmodozni egy kicsit…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: