DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
Egyéb

GL-ből GLS – Kényelmesedő terepmerci

Az amerikai piac megkövetelte magának az M-osztály alapjaira építkező, de annál tágasabb szabadidő autó megjelenését a Mercedesnél.

Hat év után elérkezett az idő a ráncfelvarrásra, és az újdonságot a nagyérdemű a novemberi Los Angeles-i autó kiállításon tekintheti meg először, a szalonokban pedig a jövő év tavaszára várható. Maga az autó inkább nevezhető egy alapos átfrissített változatnak, bár tény, hogy a hajtáslánc és a motorkínálat is tartalmazza azokat az újdonságokat, melyeket a Mercedes az elmúlt hat évben bemutatott.

mercedes gls_los angeles



Ennek kihangsúlyozása végett az autó nevét megváltoztatják, hiszen GL helyett GLS néven szerepel majd. A motorpalettából várhatóan továbbra is a V6-os turbódízelek fogynak majd legjobban az öreg kontinensen, a GLS 350d 258 lóerős, 620 newtonméteres nyomatéka szépen mozgatja a hatalmas vasdarabot. A békésebb autósok számára tartogatják a négyhengeres, 2,2 literes 250d változatot, 204 lóerővel és 480 Nm nyomatékkal. Az amerikai kontinensen persze inkább a benzineseket keresik jobban, így nekik a 30 kilométeres elektromos üzemre képes GLS 500e, V6-os plug-in-hybrid mellett 5,5 literes duplaturbós V8-as ajánlható. Míg ez utóbbi a vad morajlásáról és a zabolázatlan ménesszámával, utóbbi a kedvező fogyasztásával és alacsony káros anyag kibocsájtásával öregbíti majd a márka hírnevét. A motorok mellet ki kell emelni az új sebességváltót is, hiszen a hétfokozatú 7G-Tronic helyét a 9 fokozatú 9G-Tronic veszi át. A rövidebb kapcsolási idővel, kedvezőbb dinamikával és alacsonyabb fogyasztással kecsegtető szerkezet valószínűleg sok szimpatizánsra talál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: