DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Német állásajánlatot kapott a híressé vált mentős

Egy hete került nyilvánosságra az a videó, amelyen egy magyar mentőautó belső kamerájából nézhetjük végig, amint a sofőr elképesztő tempóval száguld végig Budapest utcáin. Már külföldről is megkeresték.

Az ember a legváratlanabb pillanatokban válhat híressé, és ez történt Csordás Tiborral, miután az ominózus videó bejárta nem csak Magyarország, de a világ hírportáljait is. Olyannyira, hogy a háromgyermekes apa Németországból már állásajánlatot is kapott, ám az őt felkereső Blikknek elmondta, hogy nem fogadta azt el, hiszen nem vágyik új életre, keresetét inkább másodállással egészíti ki.

EasyCapture1



Persze a forgalomban autózó körültekintő sofőrökre is szükség volt ahhoz, hogy a hét kilométeres utat hat perc alatt megtegye Budapest utcáin, de Csordás azt is elárulta, mi a titka annak, hogy sürgősségi helyzetben ilyen gyorsan tud reagálni az előtte haladók mozdulataira a volán mögött.

„Nem a közvetlenül előttem lévő autókat nézem, hanem 4-5 járműnyire előre, hogy meg tudjam tervezni a gyors haladást” - mondta. „Máshogy vezetek, ha már a kocsiban van a páciens, fejsérüléses beteggel egy hirtelen fékezés is végezhet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: