DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

A Ford bemutatja az eddigi legmodernebb Focus ST-t

Az új Ford Focus ST-t a Párizsi Autószalonon láthatja először a nagyközönség: az új modell továbbfejlesztett menetdinamikáját a karosszéria mozgásainak mérséklését célzó új technológiák (köztük a világelsőFejlett Stabilitás Átvitel) teszik lehetővé, amihez áthangolt futómű és kormánymű is társul - mindez együttpedig eddiginél élvezetesebb, kiegyensúlyozottabb és kifinomultabb vezetési élményt biztosít. A Ford bemutatja ezen felül az első dízelmotoros Focus ST modellt 185 lóerős teljesítménnyel, 110 g/km CO2-kibocsátással és Auto-Start-Stop rendszerrel, ez utóbbi technológia a 250 lóerős 2.0 EcoBoost motornál is feltűnik, 6 százalékkal csökkentve a fogyasztást.

Az eddigi legmodernebb Focus ST a karosszéria mozgásait mérséklő új technológiákat, valamint áthangolt futóművet és kormányművet kínál, így a vezetési élmény minden eddiginél élvezetesebb, kiegyensúlyozottabb és kifinomultabb. Ráadásul a modell vásárlói most először választhatnak két erős motor - egy benzines és egy dízel - közül.Az első dízel Focus ST új szintre emeli az eddigi legtakarékosabb és legalacsonyabb károsanyag-kibocsátású Ford izomautó mindennapi használhatóságát és sportosságát: a 185 lóerős, 2,0 literes TDCi motor 8,1 másodperc alatt gyorsít 100 km/órára, ugyanakkor fogyasztása 4,2 l/100 km, COâ‚‚-kibocsátása pedig 110 g/km.*A benzinmotorok rajongóinak ott a 250 lóerős, 2,0 literes EcoBoost egység, ami 6,5 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra az autót, miközben fogyasztása 6,8 l/100 km, és COâ‚‚-emissziója 159 g/km. Mindkét modellváltozatban először tűnik fel az Auto-Start-Stop rendszer, ami 6 százalékkal csökkenti az EcoBoost üzemanyag-fogyasztását, így ez a változat minden idők legtakarékosabb benzinmotoros Focus ST modellje.

 

"œAz új Focus ST a teljesítmény, a menetdinamika, a kifinomult kidolgozás és a stílus élvezetes összhangját kínálja - és pontosan ez a Ford sportos autóinak lényege." - ígéri Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztési alelnöke. "œA minden eddiginél élvezetesebben vezethető, és most először dízelmotorral is kapható új Focus ST igazán egyedülálló élményt kínál."

 

 



A Focus ST ugyanazt a modern technológiát és kézműves minőségű kidolgozást nyújtja, mint az év korábbi részében bemutatott új Ford Focus, ami a világ legkelendőbb modellje.** A sportos és agresszív ötajtós és kombi modellek kategóriaelső fedélzeti berendezéseinek sorában a SYNC 2 fedélzeti csatlakozási rendszer is megtalálható.A Focus ST 2002-ben jelent meg először a piacokon, s a Ford azóta a világ 40 országában több mint 140.000 darabot értékesített az autóból.

 

Továbbfejlesztett menetdinamika

A Ford Globális Nagy Teljesítményű Autók csapatának díjnyertes európai divíziója, a Ford Team RS tökéletesítette tovább az új Focus ST menetdinamikáját, ami elsőrendű szempont volt az autó fejlesztése során.A sportfutóműben vadonatúj első rugókat alkalmaztak, és elöl-hátul sportosabb hangolású lengéscsillapítókat építettek be. Az előző generációs ST-ből átemelt modellspecifikus stabilizátorrudakkal és hátsó rugókkal együtt mindez még kihegyezettebb dinamikus teljesítményt biztosít.Az Elektromos Szervokormány és az elektronikus járművezérlő rendszerek áthangolásával az új Focus ST immár a kifejezetten sportcélú használatra is megfelel.Az autó legfontosabb technológiai fejlesztései közé tartozik az iparágban elsőként alkalmazott Fejlett Stabilitás Átvitel (ETS), ami a fejlett Elektronikus Stabilitásvezérlés (ESC) rendszer szerves részét képezi. Az ETS az autó sebességéből, a kormánykerék állásából és a kormány elfordításának sebességéből következteti ki a megcsúszás valószínűségét, s még annak bekövetkezte előtt beavatkozik, szükség esetén külön-külön fékezve az egyes kerekeket, hogy még a nagy sebesség mellett végrehajtott gyors irányváltásoknál (például egy sávváltásnál) is megőrizze az autó stabilitását.A Team RS mérnökei az Elektronikus Nyomatékvektor Szabályozás tökéletesítették beállításait, tovább optimalizálva a nyomatékelosztást, és ezzel együtt az autó tapadását a gyors kanyarokban.

 

 

A Focus ST vezetője az ESC három előre programozott üzemmódjával igazíthatja az autó karakterisztikáját az adott útviszonyokhoz vagy a versenypálya-körülményekhez:

- Standard üzemmód: az ESC és a kipörgésgátló teljes aktivitással működik

- Sport üzemmód: az ESC és a kipörgésgátló nem csökkenti a motor forgatónyomatékát; a sportos vezetési élmény érdekében az ESC kevésbé avatkozik be fékezéssel; az ETS kikapcsolva

- Off üzemmód: az ESC és a kipörgésgátló nem csökkenti a motor forgatónyomatékát; az ESC nem avatkozik be fékezéssel (a Nyomatékvektor Szabályozás aktív marad); az ETS kikapcsolva

 

Az erős gyorsítások során alapvető fontosságú a stabil erőátvitel - különösen az első kerekek tapadása és a sima fokozatváltások tekintetében -, ezért a mérnökök tovább tökéletesítették a motor felfüggesztését. Emellett a Ford együttműködött a Michelin márkával egy új, 19 colos gumiabroncs kifejlesztésében, amelynek maximális oldalirányú tapadása kiválóan illik az autó menetdinamikájához.

 

"œA Ford régóta közismert remek menetdinamikájú ferdehátú modelljeiről, az új Focus ST pedig nem csupán tovább öregbíti e hírnevet, hanem túl is szárnyalja az eddigi elvárásokat." - teszi tette hozzá Bakaj. "œA futómű, a kormánymű és az elektronikus vezérlőrendszerek áttervezésével az autó még élénkebben és pontosabban reagál a vezető parancsaira, így magával ragadó vezetési élményt nyújt - bármelyik hajtásláncot választjuk is."

 

Kétféle erőforrás

Az új Focus ST modellben mutatkozik be az új, 185 lóerős, 2,0 literes dízelmotor, amit a mérnökök arra optimalizáltak, hogy takarékossága és hétköznapi praktikuma mellett is az ST-hez méltó teljesítményt nyújtson.A Focus ST 2,0 literes TDCi blokkjának teljesítménye 23 százalékkal szárnyalja túl az új Focus-modellcsalád 2,0 literes blokkjának 150 lóerejét; mindez az elektronikus kalibrációnak, az áttervezett szívórendszernek és az új, sporthangolású kipufogónak köszönhető.A nyomatékcsúcs 3.500 1/perc fordulatszámnál áll rendelkezésre, és a motor 2.000-2.750 1/perc fordulatszám-tartományban is 400 Nm forgatónyomatékot ad le, így az dízel Focus ST végsebessége 217 km/óra. A magas nyomaték révén az autó minden sebességfokozatban lendületesen gyorsít, és alacsony fordulatszámon is dinamikus. Hatodik sebességfokozatban 9,7 másodpercig tart a gyorsulás 80-ról 120 km/órára; a rövidebb fokozatkiosztásnak és megnövelt teljesítménynek köszönhetően a Focus ST gyorsulási értéke 2,2 másodperccel jobb, mint a 150 lóerős Focusé.A Ford 2,0 literes EcoBoost egységében turbótöltés, Kettős Függetlenül Változó Szelepvezérlés és nagy nyomású közvetlen üzemanyag-befecskendezés gondoskodik a kompromisszumok nélküli teljesítményről. A teljesítménygörbe 5.500 1/perc fordulatszámnál éri el csúcspontját, a 360 Nm forgatónyomaték 2.000-4.500 1/perc közti fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre, a végsebesség pedig 248 km/óra.Mindkét motorhoz hatfokozatú, teljesítményorientált, rövid úton kapcsolható manuális sebességváltó kapcsolódik. A kifejezetten a Focus ST karakteréhez hangolt, és mindkét motorhoz külön-külön megtervezett váltóáttételezés révén az alsó fokozatok heves gyorsulást biztosítanak, a magasabb sebességtartományokban pedig komfortosan autózhatunk az új ST-vel.

 

Erőteljes fellépés

Mélyebbre ültetett, szélesebb kiállásával, dinamikusabb formavilágú motorháztetejével, keskenyebb fényszóróival és négyszögletű ködlámpáival az új Focus ST sportosabb és agresszívebb látványt nyújt, mint az előző modellgeneráció.A sportos külső kiegészítők közt megtaláljuk a karosszéria színére fényezett oldalsó légterelő szoknyákat és a kipufogó két oldalán látható diffúzorokat, valamint az aerodinamikai teljesítményt javító tetőlégterelőt. Az új Focus ST középen elhelyezett dupla kipufogó-végződései hatszögletűek.A látványt fekete lámpakeretek, ST-emblémák és új, opcionális 19 colos ST Design könnyűfém keréktárcsák teszik teljessé.

 

"œA Focus ST rendkívül népszerűnek bizonyult a Ford teljesítményorientált vásárlók körében, s az új modell most még izgalmasabb és lenyűgözőbb választási lehetőséget kínál számukra," mondta Joel Piaskowski, a Ford Európa formatervezési igazgatója. "Az ST jellegzetes, méhsejtmintás felső hűtőrácsa keskenyebb lett és magasabbra került, új, négyszögletes ködfényszórókat terveztünk, és a lökhárító alsó része még határozottabbá és különlegesebbé varázsolja az autó megjelenését. Hátulnézetből jól látható, hogy a kocsitest teljes szélességében végigfutó grafikai elem milyen hatásosan hangsúlyozza ki az autó szélességét."

 

A Stealth nevű új, sötétszürke fényezést kifejezetten a Focus ST számára fejlesztették ki. A Tangerine Scream, a Frozen White, a Panther Black és a Race Red árnyalatokat tartalmazó színskálán új még a Deep Impact Blue fényezés is.

 

 

Pilótafülket-stílusú kabin

A Ford áttervezte a Focus utasterét, hogy az letisztultabb és ösztönösebben használható legyen, jól átlátható vizuális kapcsolatot teremtve a legfontosabb komponensek és a jelentősen kevesebb kezelőszerv között.Az ST védjegyének számító, háromosztatú műszeregységről a turbónyomás, az olajhőmérséklet és az olajnyomás adatai is leolvashatók. Az új, lapos alsó karimájú sport-kormánykereket lágy tapintású bőr borítja, a váltókart selyemfényű krómozás díszíti, és a kabin különleges hangulatát ST-pedálok varázsolják még karakteresebbé.A selymes krómfényű belső kilincsek és a megvilágított alumínium küszöbdíszlécek kifinomultságot sugallnak, s a Ford és a Recaro által közösen kifejlesztett sportülések olyan megtámasztást nyújtanak, ami teljessé teszi az ST vezetési élményét, ám emellett a mindennapos autózás során is kényelmesnek bizonyul.Az új Focus ST háromféle (ST1, ST2 és ST3) kárpitozással rendelhető meg. Az ST1 szinten az üléseket szürke/faszén/antracit színű szövet borítja; az ST2 szinten az ülőlap és a háttámla oldalpárnáinak részleges bőrkárpitozása négy színben (Tangerine Scream, Performance Blue, Smoke Storm vagy Race Red) készülhet; az ST3 csomag faszénfekete, teljes bőrkárpitozást kínál.

 

Fejlett technológiák

A vezetősegítő, kényelmi és egyéb technológiák listáján első ízben jelenik meg a Ford SYNC 2 csatlakozási rendszer. A SYNC 2 rendszerben az audio, a navigáció, a klímaberendezés és a mobiltelefonok hangvezérléssel, illetve egy nagy felbontású, 8 colos, színes érintőképernyő segítségével kezelhetők, amelynek nyitóképe az ST-logó.A Focus ST modellhez most először rendelhető meg az Adaptív Fényszórórendszer, ami a jármű sebességének, kormányállásának és a többi autó távolságának megfelelően állítja a Bi-Xenon fényszórók fényerejét és állásszögét. A Keresztirányú Forgalomfigyelés szintén új tétel a Focus ST felszereltségi listáján; a berendezés jelzi, ha egy parkolóhelyről kitolatva az autó útját más járművek kereszteznék.A kis sebességű ütközéseket megelőző, immár 50 km/órás sebességig működő Active City Stop rendszer készenlétbe helyezi a fékeket, ha ütközésveszélyt észlel, és ha a vezető nem reagál, automatikusan lefékezi a járművet. A Sávtartó Asszisztens kormányzási nyomatékkal téríti vissza az autót, ha úgy érzékeli, hogy kisodródik a kijelölt sávból.Az Európában 2014 őszétől megrendelhető új Focus ST várhatóan 2015 elején jelenik meg a márkakereskedésekben. Az árakról a forgalmazás időpontjának közeledtével ad tájékoztatást a Ford.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: