DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Cselőtei Patrik tizenöt évesen minden idők legfiatalabb bajnoka

A Cselőtei Speedzone Drift Team évek óta azon munkálkodik, hogy a hazánkban méltatlanul kevés figyelmet kapó drift szakág eseményei minél több emberhez eljussanak. Most talán minden eddiginél közelebb állnak ehhez, hiszen Cselőtei Patrik sporttörténelmet írva, mindössze tizenöt évesen megnyerte az Országos Drift Bajnokság Pro kategóriáját. Ráadásul a Formula.hu TOP 50 Magyar Autóversenyző 2022-es közönségszavazásán a TOP10-ben végzett.

Patrik már kilencévesen az amatőr FRT szlalomkupa fordulóin tekergette a kormányt, majd két évvel később szülei révén képbe került a drift világa. Élete első versenyére 2018-ban került sor, amikor is megmérettette magát a Street kategória egyik fordulóján. 2019-ben már teljes szezont futott a Pro2-ben, ott a jóval tapasztaltabb pilóták között tizenkettedik helyen zárta a bajnokságot. A második szezonjától kezdve már egy Nissan 350Z-vel fűzögette a kanyarokat, ekkor már a Pro2 év végi összesítésében a második helyet szerezte meg. 2021-ben tovább folytatta a menetelést, és meg sem állt a Pro2 bajnoki címéig. Mindezt tizennégy évesen. 

drift-cselőtei



A 2022-es szezont már a Drifting Pro bajnokságban kezdte, ahol átlagban 40 feletti indulószám a jellemző. Mivel még nagyon fiatal, így csak az MNASZ külön engedélyével léphetett feljebb a csúcskategóriába, amely idén öt versenyhétvégéből állt. 

Az első fordulót a Rabócsiringen rendezték, ahol a tapasztalatszerzés volt a cél. Ez olyan jól sikerült, hogy Patrik végül nem kis meglepetésre felállhatott a dobogó legfelső fokára. Ez a jövőre nézve nem kis bizakodásra adott okot a Cselőtei Speedzone Drift Teamnél. Kevés szünet után következett a második forduló, aminek szintén a máriapócsi létesítmény adott otthont, és CSP szintén a legjobbnak bizonyult. Ezen a ponton már az esélyesség terhe is nyomasztotta a csapatot, ennek nyomán született meg az elérendő cél, az év végi összetett dobogós helyezés. Ebben a harmadik forduló volt a vízválasztó, ugyanis Európa egyik legnagyobb driftfesztiválján, a Trackwoodon kellett bizonyítani. Ez sosem egyszerű feladat, hiszen a világ minden tájáról ideérkezők a sportág krémjét jelentik, és a 145 indulóból 64-en neveztek a Pro kategóriába. Hősünk a tehetségének és a rátermettségének köszönhetően végül az összesített hatodik helyen zárt, míg a magyarok között a harmadik lett. Mindezt úgy, hogy Patrik még soha korábban nem indult esti versenyen, így meg kellett barátkoznia a szokatlan körülményekkel, és úgy kellett kihozni magából a maximumot, hogy csak alig volt lehetősége a gyakorlásra. 

drift-cselőtei-2

 A negyedik fordulónak a romániai Transilvania Motor Ring adott otthont, ahol a harmadik helyre kvalifikálta magát. Sajnos nem sokáig örülhetett, ugyanis utolérte a szezon első és egyetlen technikai hibája, amelynek következtében kiesett. 

A bajnokság zárófordulóját Brnóban rendezték. A szombati kvalifikáción az 50 feletti indulóból a harmadik helyen zárt. A versenynapon végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ennek köszönhetően pedig Cselőtei Patrik lett az Országos Drift Bajnokság Drifting Pro kategóriájának legfiatalabb bajnoka! 

drift-cselőtei-3

Az eddigi eredmények tudatában nem is lehet más a cél 2023-ban, mint az idei Pro kategória bajnoki címének megvédése, valamint a nemzetközi Drift Masters pár fordulóján való elindulás. 

A Cselőtei Speedzone Drift Team ezúton szeretné megköszönni az egész éves munkát a csapattagoknak és a támogatást a Szakál Metál Kft.-nek, a Metman Kft.-nek és a driftoktatas.hu-nak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: