DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. január 28. szombat
Egyéb

Új elnököt választott az MNASZ közgyűlése

A tisztújító közgyűlésen új elnököt és elnökséget választottak a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség tagszervezetei, Szujó Zoltán és csapata veheti át a staféfabotot.

Szujó Zoltánt választották meg csütörtökön a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) új elnökének a szervezet tisztújító közgyűlésén. Az eseményen 195 tagszervezet képviselője szavazott, a voksokból 102-t Szujó Zoltán, 93-at pedig az eddigi elnök, Oláh Gyárfás kapott.

A korábbi sportriporter november 10-én jelentette be, hogy versenybe száll az MNASZ vezetéséért, míg Oláh Gyárfás 2015 óta vezette az MNASZ-t, egyszer, 2019-ben újraválasztották.

A közgyűlésre a több mint 200 tagszervezet majdnem mindegyike küldött képviselőt, az egyéb napirendi pontokkal kapcsolatos szavazások után pedig titkos voksolással került sor az elnök megválasztására. Az eredmény kihirdetése után Szujó Zoltán megköszönte a bizalmat, és mint mondta, "minden tagszervezet elnöke" szeretne lenni a következő négy évben, a megbízatása ugyanis ennyi időre szól.

Oláh Gyárfás gratulált az új elnöknek, leköszönő beszédében pedig kiemelte, az elmúlt nyolc évben szívvel-lélekkel dolgozott a magyar autósportért, egyben azt kívánta a tagságnak, hogy a másik elnökjelölt programjában megfogalmazott ígéretek közül a lehető legtöbb teljesüljön.

rh_mnasz_logo_n_1



 

A választás eredményeként az MNASZ Közgyűlés által választott tisztégviselői:

1. Elnök: Szujó Zoltán

2. Általános alelnök: Őry Tamás

3. Elnökségi tagok: Gyulay Zsolt, Weingartner Balázs. Kálmán Péter, Korda Erik, Rabócsi Tibor

4.Sporttanács vezető: Vinoczai Attila

5.Felügyelő Bizottság elnöke: Cseri József

6.Felügyelő Bizottság tagjai: Villisits Vilmos, Tóth Tamás

7.Etikai Bizottság vezetője: Tóth- Gili Ferenc

A megválasztott tisztségviselők további intézkedésig az mnasz@mnasz.hu címen érhetők el.



 

A szakági jelölő értekezletek jelölése alapján az Elnökség az alábbi személyeket nevezte ki szakág vezetőnek:

1. Rally szakági bizottság : Hoffer Zsolt

2. Szlalom szakági bizottság: Márton Péter

3. Drift szakági bizottság : Angyal Péter



 

A szakági jelölő értekezletek eredménytelensége miatt az Elnökség az alábbi személyeket, 60 napra megbízza a szakágvezetői feladatok ellátásával:

1. Autós gyorsasági bizottság: Vinoczai Attila

2. Off-road szakági bizottság: Budai Ferenc

3. Drag szakági bizottság: Kohári Zoltán

4. Tereprally szakági bizottság: Krajnyák Péter

5. Gokart szakági bizottság: Hargitai Sándor



 

Az Elnökség megbízza a sporttanács vezetőjét, hogy vizsgálja felül a korábban kijelölt Hill Climb bizottság tevékenységét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: