DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Stratégiai megállapodás a magyar motorsportért

A Takarék Csoport beszáll a magyar motorsport és különösen az utánpótlás támogatásába, ezért stratégiai megállapodást kötött a Magyar Motorsport Szövetséggel és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökséggel. Az együttműködés célja, hogy biztonságos körülmények között segítse a fiatal tehetségek világszínvonalú nevelését, a közlekedési kultúra fejlesztését, és hozzájáruljon a magyar utak biztonságosabbá tételéhez. A stratégiai megállapodást Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke és Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója írta alá.

A Takarék Csoport kiemelt feladatának tartja a magyar sport és különösen az utánpótlás-nevelés támogatását, amely, összhangban ügyfeleinek elvárásaival, társadalmi felelősségvállalási programjának fontos eleme. A hitelintézet számára tavaly ezerfős mintán végzett, kvantitatív és fókuszcsoportos, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a számlatulajdonosok alapkövetelményként fogalmazzák meg, hogy a hitelintézet támogassa a sportot, és a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés is az egyik leginkább preferált terület.

_dsc2700motor



A népszerű magyar gyorsasági motorsport számos sikerrel büszkélkedhet. A magyar kormány által elfogadott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Stratégia egyik legfontosabb célja, hogy egy olyan széles bázisú tehetségkutató- és utánpótlásnevelési rendszert hozzon létre, amelynek keretein belül a lehető legtöbb fiatal tud biztonságos körülmények között belekóstolni az autó- és motorversenyzésbe, felkészült szakemberek irányításával. A most megkötött stratégiai megállapodással a Takarékbank célja, hogy felkarolja és versenyzésre ösztönözze a fiatal sportolókat, a legtehetségesebbek pedig a megfelelő támogatással a világ élvonalába kerüljenek.

Az együttműködés a fiataloknak nyújtott kontrollált versenyzésen keresztül hozzájárul a közlekedésbiztonság javításához és a közlekedési kultúra fejlesztéséhez Magyarországon. A felek kiemelt figyelmet fordítanak a sport fiatalokra gyakorolt pozitív hatásainak bemutatására is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által alapított HUMDA és a Takarékbank támogatja a Gyorsasági Motoros Utánpótlás Bajnokság megrendezését, emellett a hitelintézet a Takarékbank Gyorsasági Országos Bajnokság, illetve a Takarékbank Gyorsasági Országos Kupa névadó szponzora is lesz.

„A Takarék Csoportban a takarékszövetkezetek évtizedes hagyományát folytatva támogatjuk a helyi közösségeket, karolunk fel helyben élő tehetségeket, a tudományok, a kultúra és a sport területén. Bízunk benne, hogy a most kötött megállapodás hozzájárul ahhoz, hogy sok fiatal magyar versenyző készülhessen fel megfelelő és biztonságos körülmények között, és a legjobbak a világ élvonalába jussanak” – mondta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

„A HUMDA kiemelt célja, hogy felkutassa azokat a fiatalokat, akik a jövő versenyzői lehetnek az autó- és motorsportban. Ezen célok eléréséhez kiválóan illeszkedik a Takarék Csoport támogatása, amelynek segítségével nagyobb esély van rá, hogy megtaláljuk a következő évtized Michelisz Norbertjeit és Talmácsi Gáborait. A HUMDA szervezett is egy szimulátorbajnokságot tavasszal, amelynek szintén a jövő tehetségeinek felkutatása volt a célja, hiszen sokan a számítógépek előtt teszik meg az első lépéseket a versenyzői karrier felé. Nagyszabású támogatási rendszert is kidolgoztunk annak érdekében, hogy felkutassuk, felmérjük és felkaroljuk a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket. Az új támogatási rendszer célja a belépési küszöbök csökkentése és a minél egyenlőbb esélyek megteremtése” – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

„Noha a motorsport technikai sportág, nem elég egy jó motorra ráülni; elengedhetetlenül szükséges a fizikai állóképesség, a tökéletes koordináció és természetesen a motor irányításának képessége is. Ezeket már egészen pici gyermekkortól lehet és kell is gyakorolni: minél korábban kezdi valaki, a szükséges mozdulatok annál gyorsabban és mélyebben rögzülnek, válnak „rutinná”. Éppen ezért fontos, hogy a lehető legfiatalabb korosztálynak is lehetősége legyen megismerkedni a motorsporttal. Belőlük fognak kikerülni a későbbi utánpótlás és élsport bajnokok” – tette hozzá Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: