DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Bajnokok kampányolnak az etikus zöld jet-skizésért

A közutakhoz hasonlóan folyó és állóvizeinken is visszatetszést keltenek a szabályokra, a természet védelmére és az embertársaikra fittyt hányó erőszakos szabályszegők. Hozzájuk szeretne most szólni és jobb belátásra bírni őket három magyar világbajnok.

Gerencsér Csaba, Magyarország első jet-ski világbajnoka, örökös magyar bajnok és a magyar Jet-ski szövetség alelnöke, Gerencsér Olivér, hazánk legfiatalabb vízimotor világbajnoka és sokszoros magyar bajnok, valamint Kiss Norbert többszörös Európa-bajnok autóversenyző üzen azoknak, akik a közutakon és a vizeken a szabályokra fittyet hányva, a természetvédelem értékeit figyelmen kívül hagyva embertársaikat veszélyeztetve száguldoznak.

Az autószektornak Kiss Norbert elmondta: „Mindig is azt képviseltem, hogy aki szeret gyorsan menni, versenyezni az semmiképp ne a közutakon tegye, hanem gokart vagy autóverseny pályákon, esetleg egy szimulátor előtt, ahol gyorsan kiderül, hogy van-e tehetsége, kitartása, szorgalma az autósporthoz. Szerintem ugyanez vonatkozik a vizekre is: nem a Tisza-tó madárvilágát riogatva kell száguldozni a jet-skikkel, hanem akár itt Dunaharasztiban, vagy más jet-ski versenytavon, a magyar bajnokság küzdelmeibe, edzés és tesztnapjaiba bekapcsolódva megmutatni képességeinket.”

jetski-kissnorbi



Kiss Norbert gondolataihoz kapcsolódva Gerencsér Csaba elmondta: „A legrosszabb az egészben az, hogy talán néhány tucat, a törvényeket nem tisztelő jet-skis viselkedése alapján mond a társadalom ítéletet arról a sok száz emberről, akik kulturáltan, másokra odafigyelve, az élővilágot tisztelve használják vízi motorkerékpárjukat.”

A világszerte ismert egykori magyar jet-ski versenyző azt is elmondta, hogy a magyar jetp-ski szövetség nagyszerű kezdeményezése révén, még azok is kipróbálhatják a jetp-ski sport szépségeit, akiknek nincsen saját járművük, de szlalom versenyen bizonyíthatják rátermettségüket. A két bajnok egyetért abban, hogy száguldozni és győzni a versenypályákon kell, tavainkon, folyóinkon és közútjainkon egymást tisztelve, biztonságosan és toleránsan kell közlekedni.

Jó példája ennek az üzenetnek Gerencsér Olivér, Magyarország legfiatalabb jetp-ski világ és Európa bajnoka, aki saját elmondása szerint egészen kiskorától kezdve fontosnak tartotta,  hogy a legjobb és a leggyorsabb legyen, ugyanakkor példát mutasson a környezettudatos jetp-ski használatra. A három bajnoktól azt is megtudtuk, hogy az általuk képviselt márka, a Sea-Doo maga is fontosnak tartja ezeket az üzeneteket és világszerte felhívják a figyelmet a környezettudatos, kultúrált jet-skizésre. Gerencsér Csaba és Kiss Norbi azt is hozzátették, örvendetes módon Magyarországon is egyre több edzésre és versenyzésre alkalmas jetp-ski tó épült ki, mint ahogy az autó és motorversenypályák száma is gyarapodik. Ahogy fogalmaztak: „Ma már igazán nincs indok arra, hogy valaki Mátra vagy a Pilis kanyargós útjain autó vagy motorversenyezzen és arra sem, hogy a Tisza tó élővilágát riogassa jet-skin száguldozással.”

A három bajnok üzenetének nyomatékot adhat az is, hogy a magyarországi vízirendészek mostantól a Sea-Doo márka csúcsmodelljét használva szereznek érvényt a vizeken a törvényeknek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: