DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Kohári Zoltán: Bíztató, amit a Predátor produkált

Ismét a legendás kiskunlacházi betonon találkoztak egymással a száguldás szerelmesei, hiszen itt rendezték meg az elmúlt hétvégén a 2016-os Drag Országos Bajnokság második fordulóját, a Poco Loco Gyorsulási versenyt, melyen litván, osztrák, szlovák és cseh versenyzők is rajthoz álltak.

Az elmúlt hétvégén Kiskunlacházán bőgtek fel a motorok:  a Drag Országos Bajnokság második fordulójában csikorogtak a kerekek, füstöltek a gumik. Kemény nemzetközi mezőny állt rajthoz, hiszen a legjobb magyarokon kívül a Poco Loco Gyorsulási versenyre Litvániából, Csehországból, Ausztriából és Szlovákiából is érkeztek pilóták, ráadásul végre ott volt az indulók között Kohári Zoltán is. A Tomracing Motorsport versenyzője ezúttal már éles körülmények között mutatta meg új szörnyetegét, a Predátort a nagyközönségnek. Zoli fokozatosan lépett oda a gázra, és a harmadik menet végül egy második helyet jelentett a számára abszolútban és a saját kategóriájában is. Az irány már most bíztató volt, és Zoli úgy véli, rövidesen már képesek lesznek olyan időeredményre, amire felkapják a fejüket a sportág szerelmesei.

2016-kohari_zoltan1-foto-hajósi_miklós(hajoka.hu)



„Nagyon vártam már ezt a pillanatot és nem kellett csalódnom. Rendben volt minden, az autó teljesen jól működik, egyedül a pálya hőmérséklete volt alacsony, mindösszesen tizenkét fok, ami miatt sajnos csúszott az aszfalt. Három futamot mentem, amit fokozatosan építettünk fel. Az első csak gurulás volt, majd kicsit odaléptem neki a táv első részében, végül pedig ennél is tovább nyomtam, de még közel sem padlógázon. Szoknunk kell még egymást, és minél többet menni ahhoz, hogy olyan időt fussunk, amire azt mondhatjuk, ott vagyunk, ahol lenni akarunk. Összességében bíztató volt ez az első éles bevetés, a következő versenyig mindössze csak pár apróságot kell megoldanunk, semmi komoly dolgot”- mondta Kohári Zoltán.

A Tomracing Motorsport csapatvezetője szerint kezd beérni az a rengeteg munka, amit Zoli és csapata az új autóba fektetett, és ez már eredményekben is megmutatkozott az elmúlt hétvégén.

„Nagyon örülünk, hogy éles, versenyhelyzetben is bemutatkozott Zoli új versenygépe, a Predátor. Az elmúlt hétvégén már-már valós képet kaphattunk arról, mire is lehet képes versenyzőnk és az autója. Bízunk abban, hogy ez a két második hely és a Kiskunlacházán mutatott teljesítmény remek alap lesz az idei megmérettetésekhez. Kezdetnek ez jó volt, várjuk a hasonló, vagy ennél is jobb folytatást mind a hazai, mind pedig a nemzetközi versenyeken”- fogalmazott Biel Richárd.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: