DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 27. hétfő
Egyéb

Molnár Martin dobogóval nyitott első brit F3-as versenyhétvégéjén

Technikai problémák miatt felemásan alakult a Rodin Motorsport magyarjának szezonnyitója. Élete első brit Forma–3-as (hivatalos nevén GB3) futamán rögtön második helyet ért el, aztán a technika közbeszólt.

Az előszezoni tesztek közül két alkalommal is a leggyorsabbnak bizonyuló magyar versenyző a szezonnyitó két edzésnapján is végig ott volt az élmezőnyben, majd az összesítésben a második legjobb idővel zárt, így jó előjelekkel készülhetett a két szombati időmérő edzésre. Végül az első kvalifikáción a 2., a másodikon pedig a 4. időt autózta, így az első, szombati futamot az első rajtsorból kezdhette.

A rajtot remekül kapta el és már az első kanyarban átvette a vezetést a nála jóval tapasztaltabb, több mint két teljes szezonnyi FIA F3-as futamon induló Nikita Bedrintől, majd ellépett a mögötte hatalmas csatározásba kezdő üldözőbolytól. Ám miután Bedrin visszaverekedte magát a második pozícióba, Martin után eredt, idővel pedig utol is érte a Rodin Motorsport magyarját, majd megelőzte őt.

Gergely_Makai_MGR_Images_2026_04_26_005



A folytatásban Martin tartotta a második helyet és végül csapata legjobbjaként ebben a pozícióban intették le. „Jól sikerült rajt után az élre álltam és növelni tudtam az előnyömet, de sajnos nem volt jó a tempóm, így Bedrin megelőzött. A verseny végi biztonsági autós fázis jókor érkezett, mert kicsit vissza tudtam hűteni a gumikat, ami sokat segített abban, hogy megőrizzem a második helyet” – kezdte értékelését a magyar versenyző.

„Az első futam és az időmérő edzés között rengeteget melegedett a levegő és az aszfalt hőmérséklete, a riválisaink pedig valószínűleg egyszerűen jobban tippelték meg ezt, miközben azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Bedrin óriási tapasztalata a gumikezelésben is megmutatkozik. Ezzel együtt jól kezdtük a szezont, összességében elégedett voltam a második hellyel” – tette hozzá Martin.

Gergely_Makai_MGR_Images_2026_04_26_057

Azzal viszont már sem ő, sem a csapat nem lehetett elégedett, ami vasárnap várt a 17 esztendős pilótára, a második futamon ugyanis el sem tudott rajtolni a 4. rajtkockából, mert a motorja már a felvezető kör előtt elromlott. A harmadik futamra a Rodin remek munkát végezve kicserélte az erőforrást, Martin pedig a 9. rajtkockából nekivághatott a küzdelemnek, ám a motorja ekkor sem volt az igazi, ami miatt körönként legalább 1 másodpercet veszített az egyenesekben, és még nyitott hátsó szárnnyal sem tudott közeledni az éppen előtte autózó ellenfelére.

Itt érdemes megjegyezni, hogy nemcsak a Rodint sújtották technikai nehézségek, hanem számos más csapatnál jelentkeztek gondok az idei évtől bevezetett vadonatúj, 2,4 literes erőforrásokban – a Hitech GP bajnokesélyese, a tavaly összetett harmadik helyen záró Deagen Fairclough például a második és a harmadik futamról is motorhiba miatt esett ki.

Ami Martint illeti, öröm az ürömben, hogy miután mérnökével közösen teljesen megváltoztatták a beállításokat a hétvége zárófutamára, a kanyarokban sokat gyorsult és az első futamon tapasztaltnál jelentősen jobbá vált az autója kezelhetősége, ám az egyenesbeli hátrányt ez sem tudta ellensúlyozni.

Gergely_Makai_MGR_Images_2026_04_26_021

„Ezúttal legalább rajthoz tudtunk állni és végig tudtunk menni – emelte ki a harmadik futam egyetlen pozitívumát Martin. – Kaptunk egy új egységet a motorszállítótól, viszont ez sajnos jóval gyengébbnek bizonyult az előzőnél. Amennyiben az egyenesekben elveszített egy másodpercet levonjuk a köridőmből, a második leggyorsabb kört autóztam volna. Nagyon jó hír viszont, hogy szombathoz képest sokat sikerült javítanunk az autó beállításain, a csapattársaiménál jóval nagyobb volt a kanyartempóm, de sajnos ezt az előnyt az egyenesekben hamar elbuktam.”

„Az első brit F3-as hétvégémen összességében pozitív és negatív dolgok is történtek velem, de a jóra kell emlékezni. Az első futamon dobogóra állhattam és az időmérős tempónk is jó volt, a végére pedig sokat javítottunk a beállításokon. A szezon során lesz még egy fordulónk Silverstone-ban, így értékes tapasztalatot fog jelenteni ez a hétvége.”

A brit F3 legközelebb május 28. és 31. között lép pályára, és Silverstone után ismét egy legendás helyszínre látogat. „A következő verseny Spában lesz, és bár tavaly teszteltünk ott, az új autókkal még nem mentem azon a pályán, korábban pedig semmilyen más sorozatban nem versenyeztem ott. Szóval lesz néhány újdonság, és remélem, hogy addigra az autók is megbízhatóbbá válnak. Már nagyon várom a folytatást” – tekintett előre Martin, aki egy hétvége után a bajnoki tabella 9. helyén áll.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: