A mezőnyben ott volt Zsebő Marcell is, aki a világhírű Ricky Flynn Motorsport színeiben versenyez – ugyanabban a csapatban, ahol korábban olyan nevek tűntek fel, mint Lando Norris vagy Oscar Piastri.
A hétvége nem indult tökéletesen: az időmérő edzésen a beállítások nem működtek tökéletesen, így Marcell nem tudta megmutatni a valódi tempóját. Ennek ellenére biztatóan nyilatkozott:

„Az időmérőn vesztettem egy-két tizedet, ami sokat segített volna, hogy jobb helyről rajtoljak, de így is kihoztam a maximumot. A második selejtezőben sajnos kiütöttek, emiatt nem tudtam befejezni a futamot – ha ez nincs, a döntő is meglett volna.”
A versenyek során Marcell folyamatosan gyorsult, a technika is összeállt, és látványos előzésekkel bizonyította, hogy a nemzetközi élmezőnyben a helye. A magyar tehetség számára azonban nincs sok idő a pihenésre: ezen a héten ugyanitt, már az FIA Európa-bajnokság negyedik fordulójában áll rajthoz.
A lendület adott, reméljük, Marcell egy újabb kiemelkedő szerepléssel örvendezteti meg a magyar motorsport szurkolóit.
