A Richmond hercegének west-sussexi birtokán megrendezett fesztivál idén a kiválóságra és az innovációra fektette a hangsúlyt, ezzel emelt kalapot a motorsport örökös mozgatórugójának, a „győztes formulának” (amely egyúttal „receptet” is jelent). Mindez az állandó versenyelőny és a technikai fejlődés iránti könyörtelen törekvésben testesül meg.

A motorsport történelmének egyik ilyen zseniális tervezője Gordon Murray, akinek nevéhez nemcsak a McLaren F1 GTR, hanem a Brabham F1-es csapat és a McLaren MP4/4 F1 sikerei is fűződnek. Az ő munkásságának hódolt a Goodwood ház előtti zeniálisan egyszerű szoborkreáció, amely egyben a sebességfesztivál központi szerepét töltötte be.
A rendezvény az egyik legnagyobb Formula-1-es ünnepségeként vonul be a történelembe, ezzel fújva el a szimbólikus gyertyát a világbajnokság 75. évfordulójának képzeletbeli tortáján. Több mint 80 ikonikus, nagydíjon viaskodó versenyautó volt jelen, amelyek hat tematikus osztályba sorolva (Prológus, Úttörők, Bajnokok, Újítók, Esélytelenek és F1-es csapatok) vágtak neki a hírhedt goodwoodi hegyi gyorsulási pályának.

A „Prológus” csoportban a második világháború előtti időszakból az 1920- és '30-as évek Nagydíjain versenyző Bugattiktól, Alfa Romeókól és Maseratiktól kezdve, az Auto Union D és a legendás Mercedes W196 Streamlinerig bőven volt látnivaló. Többek között jelen volt az F1 első világbajnokának, Giuseppe Farinának Alfa Romeo 158 Alfettája is.
Az „Úttörők” kategóriában az F1 legelképesztőbb autói vonultak fel, köztük Colin Chapman számos zseniális kreációja (Lotus 25, 49 és 78). A modern kor F1 zsenije, Adrian Newey, szintén nem maradhatott ki a listáról és olyan remekműveket láthattunk, mint a Leyton House March CG901, a Williams FW14B és a McLaren MP4/13.

Az „Esélytelenek” kategória volt a legszínesebb csoport: a Shadow, Tyrrell P34, Hesketh, Ligier, EuroBrun, Jordan, Benetton és Brawn GP001 látványa rengeteg nosztalgiázót vonzott, szinte moccanni nem lehetett a tömegtől a paddock ezen oldalán.
A „Bajnokok” csoportja sorakoztatta fel az F1 nagyágyúit: az 1961-es „cápaorrú” Ferrari 156, a Tyrrell 006, a Lotus 79, a Brabham BT20, a Williams FW11 és FW14B, a McLaren MP4/4, a Benetton B195, a Ferrari F2002, a Lotus 79, a Brabham BT20 és a Red Bull RB19 csupán ízelítőként szolgáltak a legendás versenygépek gazdag menüjén.

Egykori legendás versenyzőkben sem volt hiány: Sir Jackie Stewart, Emerson Fittipaldi, Alain Prost, Nigel Mansell, Mika Hakkinen, Damon Hill és Jacques Villeneuve nevei nem csupán az angol pubok júliusi kvízestéin hangzottak el, hanem ott jártak-keltek a goodwoodi sebességfesztiválon. Ritka és felemelő élmény volt szombaton ezt a hét bajnokot a Goodwood Ház erkélyén látni és viccelődéseiket hallani: Mansell szerint Mario Andretti nagyon-nagyon örvendett neki, amikor 1993-ban átigazolt az F1-ből Mario mellé Paul Newman IndyCar-csapatához... Prost meg azzal élcelődött, hogy 1990-ben nem az ő hibája volt a csapattárs Mansell-lel szembeni súlyelőnye…

Az F1 színes múltjából Jacky Ickx, Arturo Merzario, Emanuele Pirro, Jonathan Palmer, Thierry Boutsen, Riccardo Patrese, Stefan Johansson, Karl Wendlinger, Valtteri Bottas, Felipe Massa, David Coulthard, Patrick Friesacher, Marc Gené és Karun Chandhok bukkantak fel. A listát a jelenlegi F1 pilóták tették teljessé Gabriel Bortoletto, Esteban Ocon és Ollie Bearman személyében (a Haas pilótái egyben az F1 csapat 10 éves évfordulóját is ünnepelték).

A Sebességfesztivál varázsa, hogy a világ számos versenysorozatának sikeres versenyautóit vonultatja fel, a hosszútávú megbízhatósági versenyzés (pl. Le Mans 24 órás), a rali, a túraautók, a Formula-E és számos más kategóriából.
Az 1995-ös Le Mans 24 órás futam győztes McLaren F1 GTR kiemelkedő szerepet kapott, ám a szintén Le Mans-ban sikeres Mirage, Audi és Sauber-Mercedes C11 is örvendeztették a hosszútávú megbízhatósági versenyzés szerelmeseit.

A rally és WRC rajongók sem koplaltak: a Toyota GR Yaris WRC a jelent képviselte, ám a hab a tortán Colin McRae 1995-ös Subaru Impreza 555 bajnoki autója volt, a listát meg az Alpine A110, Audi Quattro, Ford Escort RS, Ferrari 308 GTB Rally, Toyota Celica, Mitsubishi Lancer Evo VI és a Peugeot 206 WRC tették teljessé.
A goodwoodi sebességgesztivál egyik állandó résztvevőjének, a májusban elhunyt Jochen Massnak, is emléket állított nemcsak az 1975-ös F1 győztes Mclarenjével, hanem a német pilóta által olyannyira kedvelt klasszikus Mercedesekkel, valamint a Porsche és a Sauber-Mercedes Le Mans versenygépeivel.
