DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. február 28. szerda
Egyéb

Régi István újra bajnoki címet ünnepelhetett

Ezúttal is két bajnokságban próbált szerencsét a rutinos versenyző, aki Németországban végig az élmezőnyben volt, az ötödik fordulót követően pedig megvédte címét.

Pályafutása során már nem először vállalt be egy olyan idényt Régi István, amelyen belül két bajnokságban is helyt kellett állnia, de munkáját ezúttal is siker koronázta meg. A hazai megmérettetések mellett ismét egy komplett szezont teljesített a németországi DMV Quad Short-Track bajnokságban, ahol a 600 cm3-ig kétütemű, 1000 cm3-ig pedig négyütemű, egy- vagy kéthengeres gépeket felvonultató 4-es számú géposztályban címvédőként készülhetett az egyes eseményekre.

A bajnokság eredetileg hat fordulóból állt volna, végül csak öt hétvégét rendeztek meg, ám a rutinos versenyző sosem zárt a második helynél rosszabb pozícióban, így elég könnyen megszerezte a bajnoki címet. „A futamok általában egészen szorosak voltak, az utolsó alkalommal például alig egy méter előnyöm volt a legvégén. A fő ellenfelem Stephan Bischoff volt, aki nagyszerű versenyző, többször is komolyan meggyűlt vele a bajom” – árulta el Régi, aki 18 pontos előnnyel szerezte meg a bajnoki aranyat.

régi



Értékelésekor hozzátette, a következő esztendőre vélhetőleg hasonló összetételű mezőnnyel számolhat Németországban, de a versenygépén is lesz még mit csiszolnia, noha már az idei évre is sikerült erősebbé tenniük. „Ütőképesebb lett a motor, főként a gyorsulást illetően, de pár dolgon, például a futóművön még javítanunk kell, hogy jobban hozzám igazíthassuk és a tudásom szerint mehessek vele” – tette hozzá, egyúttal a csapatára is kitért, mivel idén a Gőzmozdony Team nevű csapat színeiben indult.

„Ketten vagyunk benne Varga Norberttel, a szervizelésért pedig egy kiváló szerelő felel, Kertics Szilárd. Mióta vele dolgozunk, sosem volt még panaszunk, szóval biztosan nem fogom lecserélni” – folytatta, majd a magyar bajnokságra is kitért, ahol nem igazán élvezte a versenyzést.

regi-2

„Az volt a tervem, hogy mindkét bajnokságot megnyerem, de a magyarországit sajnos nem sikerült. Megmondom őszintén, sok helyen elég rossz állapotban volt a pálya, a motorom pedig nem igazán ment jól ezeken. Lágyabbra kellett volna hangolni, mert így nagyon rázós volt, néhol majdnem leestem. Fárasztó volt így, Kecelen például úgy hoztam el az egyik futamot, hogy alig bírtam fogni a kormányt” – részletezte Régi István, aki egyelőre nem biztos benne, hogy jövőre is indul az itthoni futamokon, nemzetközi szinten viszont komoly tervei vannak.

„Hogy jövőre visszatérek-e itthon azt még nem tudom, egyelőre ez 50-50 százalék. Ha nem lesz változás, akkor biztosan nem, sokat kínlódtunk idén. Belgiumban és Svájcban viszont szeretnénk kipróbálni magunkat. Az ottani versenyeken nagyon sok induló van, aszfalton és homokon is mennek. Én még csak képeket láttam erről, de Varga Norbi utánajárt a dolgoknak, így eldöntöttük, hogy elmegyünk és megnézzük. Ha minden jól alakul, legalább öt versenyen szívesen elindulnék” – tért ki a közeljövőre, egyúttal azokról sem feledkezett meg, akik támogatták a kihívások során.

„Nagyon köszönöm a támogatást édesapámnak és a szponzoroknak egyaránt” – zárta gondolatait a sikeres versenyző.

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es című szezonösszefoglaló album, valamint falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel vásárolhatóak meg!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: