Dr. Robert Hubbard, aki a Michigani Egyetem anyagtudományi és mechanikai karának volt a professzora 2006-os nyugdíjazásáig, sógorával, a korábban az amerikai IMSA-sorozatban versenyző Jim Downinggal alkotta meg a HANS-t. Bár idő kellett, mire a korszakalkotó találmányt elfogadták az autósport berkeiben, a fejvédő elem nagyon gyorsan elterjedt, és általános vélekedés szerint számtalan életet mentett már meg az évek során.
Hubbard annak idején az országúti balesetek során szerzett súlyos koponyasérülésekből doktorált, ehhez kapcsolódott a munkája az autósportban is, ugyanis nagyon gyorsan rájött arra, hogy egy-egy baleset során a versenyzők feje nincs rögzítve, ez pedig koponyaalapi töréshez, tehát gyakorlatilag azonnali halálhoz vezet.
A kutatásba később beszállt a sógor Jim Downing is, az ő motivációja az volt, hogy barátja, Patrick Jacquemart egy Renault 5 Turbo Mid-Ohio-i tesztelése során életét vesztette még 1981-ben.
A HANS kifejlesztését egy minimális állami támogatást leszámítva gyakorlatilag saját költségen kellett megvalósítaniuk, az első verziót pedig már 1986 végén használhatták az IMSA-sorozat szezonzáróján, Daytonában, akkor még csak kísérleti jelleggel. Innentől kezdődhetett a finomhangolás fázisa, majd 1991-ben már az első sorozatgyártott darabot is eladták, ekkor már a General Motors, illetve a Ford is beszállt a találmánnyal kapcsolatos kutatások költségeibe.
1994-ben, Roland Ratzenberger, majd Ayrton Senna halála után ismét központi téma lett a biztonság kérdése, így a fejvédő elem iránt immár az F1-ből is érdeklődtek, a dolog előremozdítója a bajnokság legendás orvosa, Sid Watkins professzor volt. Az F1-ben először 1995-ben tesztelhette a HANS-t Gerhard Berger, az akkoriban a Ferrarinál versenyző osztrák, majd még nyolc év telt el, mire kötelezővé tették a használatát a száguldó cirkuszban. Addigra már a ChampCarban is használták, az utolsó lökést efelé a NASCAR-legenda, az idősebbik Dale Earnhardt 2001-es halála adta meg.
