DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Elhunyt a BMW legendás csapatfőnöke

Rövid, de annál súlyosabb betegség végén elhunyt a Team Schnitzer BMW csapatfőnöke, Charly Lamm. A hétvégén mindenhol, így az Egyesült Államokban és Chilében is az ő tiszteletére versenyeztek.

A Team Schnitzert annak idején, még 1967-ben Josef és Herbert Schnitzer alapította, és már a kezdetektől BMW-kkel versenyeztek az itt lévő versenyzők, eleinte maga a két alapító is. Ide csatlakozott be a hetvenes években a két féltestvér, Charly és Dieter Lamm is, közülük Charly idővel a csapatfőnökségig is jutott.

A Team Schnitzer az évtizedek során nyerni tudott (néhányszor BMW Team Germany néven) nyerni tudott többek között a DTM-ben, az ETCC-ben, a brit, az ázsiai és az olasz túraautó-bajnokságokban, illetve, ha nem túraautózásról beszélünk, sikerrel szerepeltek különböző GT-bajnokságban is, legutóbb például tavaly nyerték meg Augusto Farfusszal az FIA GT Világkupát. 1999-ben szintén ők nyerték a Le Mans-i 24 órás versenyt is, 

Charly Lamm tavaly szeptemberben hagyta ott a csapatot és adta át a csapat vezetését, most pedig január 24-i halála után a BMW-nek már a gyászközleményt kellett kiadnia, melyben így fogalmaz:

03709004_007



„Teljesen váratlanul kaptuk a hírt a Lamm családtól, hogy Charly Lamm csütörtökön elhunyt. A legőszintébb részvétünk a Lamm és a Schnitzer családnak. Nagyon nehéz elfogadni, hogy Charly többé nincs már velünk. Évtizedekig óriási hatása volt a versenyzésre a BMW-nél, óriási sikereket ért el, és rengeteg szurkolót mozgatott meg egyedi, utánozhatatlan autósport iránti szenvedélyével. Az, hogy ennyire hirtelen vesztettük el őt, egyszerre sokkoló és tragikus, már csak azért is, mert épp most kezdett volna bele élete egy új fejezetébe. Egy olyan karakter veszítünk el, akit egyszerre szeretett és tisztelt mindenki világszerte, és akinek a neve mindig ott lesz majd szorosan a csapaté mellett. Köszönünk mindent, Charly.”

Mivel Lamm halála egybeesett egyrészt a daytonai 24 órás endurance-versennyel, másrészt a chilei Formula-E-hétvégével, így mindkét helyen az ő emléke előtt adózva versenyzett minden BMW-s csapat. Charly Lamm 63 évet élt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: