DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Feljebb lép Alonso versenyistállója

Fernando Alonso saját csapata, az FA Racing már eddig is jelen volt a gokart, az F4, valamint az esport világában, most eggyel feljebb lép, 2019-ben a Formula-Renault Európa-kupában szerepel majd.

Ahogy Kimi Raikkönennek van saját csapata (amit annak idején Raikkönen Robertson Racing néven hoztak létre menedzserével, Steve Robertsonnal, és ami most Double R Racing néven szerepel), úgy Fernando Alonsónak is van már csapatfőnöki tapasztalata.

A kétszeres világbajnok néhány évvel ezelőtt FA Racing néven indított saját csapatot, és részt vett az évek során gokartbajnokságokban, valamint egy szinttel feljebb, az F4-ben is, emellett volt érdekeltsége az esport világában 2018-ban. Az FA Racing nagy sikereket ért el 2018-ban a spanyol F4-es bajnokságban, az istálló egyetlen versenyzője, Guillem Pujeu hat versenyt is meg tudott nyerni, végül pedig csak nyolc ponttal maradt le a bajnoki címről.

00118021_655



Látva a sikereket, Alonso úgy döntött, feljebb lép csapatával, és belevág egy minden eddiginél nagyobb kalandba: részt vesz 2019-ben a tízcsapatos Formula-Renault Európa-kupa küzdelmeiben. „Nagy megtiszteltetés, hogy előzetesen kiválasztották az FA Racing by Drivexet a 2019-es Formula-Renault szezonra” - mondta Alonso a döntéssel kapcsolatban. „Ebből a bajnokságból kerültek ki a legkeményebb ellenfeleim az F1-ben, ez pedig nagyon jól mutatja a bajnokság erejét. A gokart, az F4 és az esport után logikus volt a csapat fejlődése szempontjából, hogy erre lépjünk tovább.”

A spanyol úgy érzi, most jött el a legjobb pillanat arra, hogy beszálljanak a bajnokságba. „Az új autóval mindenki a nulláról kezdhet, mi pedig nagyon várjuk már, hogy megmutathassuk, milyen fából faragtak minket! Ami pedig a személyes részét illeti, nagy öröm, hogy ismét a Renault-val dolgozhatok együtt.”

Az FR Eurocup vezetősége szerette volna, ha belőlük lesz a regionális F3-as bajnokság az FIA szervezésében a nemzetközi alatt egy szinttel, ám ezt végül az olasz szövetség kapta meg. Az FR Eurocup ettől függetlenül az új, regionális F3-specifikációjú autókkal versenyez majd, amelyeken a hivatalos FIA-bajnokságokban mostanra már megszokott módon ott lesz a Halo is.

A bajnokság tíz résztvevő csapata 2019-ben:

  • Arden Motorsport 
  • AVF 
  • BhaiTech Racing 
  • FA Racing 
  • JD Motorsport 
  • Josef Kaufmann Racing 
  • MP Motorsport 
  • M2 Competition 
  • R-ace GP 
  • Tech 1 Racing
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: