DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Ryan Smith: Az autóm üzemanyaggal, én pedig zenével töltődöm!

Az OXXO Racing és pilótája, Ryan Smith gőzerővel készül a BTRC mindent eldöntő összecsapására, melynek óriási a tétje: a bajnokság megnyerése.

Már csak egy verseny van hátra a Brit Kamionbajnokságból, melyet november 4-5-én rendeznek Brands Hatchben. Az OXXO Racing Team jelenleg meggyőző fölénnyel vezeti a tabellát, és ha ezen a futamon is sikerül az egész éves kiváló teljesítményt megőrizni, akkor megvédheti a tavalyi évben megszerzett bajnoki címet.

_DSC0529



"A versenyszezon alatt szinte szusszanásnyi szünetünk sincs a versenyek és az edzések miatt. Nagyon sok és fárasztó munka van a felkészülésben és még ennél is embert próbálóbbak a versenyek, melyek a teljes koncentrációból adódóan fizikálisan és mentálisan teljes embert igényelnek" - mondta Ryan, akinek a felkészülésben óriási segítséget nyújt a zene.

-     "Szinte minden pillanatot kihasználok arra, hogy egy kicsit 'elvonuljak' a nyugalom szigetére. Ilyenkor felteszem a fejhallgatót és a hangulatomtól függően választok zenét. Imádom a rockot, de sokszor hallgatok könnyedebb stílusú számokat is. Babonából egyelőre nem beszélek róla, de ha megnyerjük a bajnokságot, elmondom azt a három legfontosabb zeneszámot, amelyek segítettek a győzelemben. Rendkívül hálás vagyok a tökéletes hangzást biztosító LAMAX cég támogatásáért. Sokféle terméket kipróbáltam már, de a tőlük kapott BLAZE B-1 fejhallgató mind kényelmi, mind zenehallgatási élmény szempontból is tökéletes partner a felkészülésben."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: