DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
Egyéb

Magyar győzelem a drift Eb tököli futamán

Korábban még sosem állt hazai földön dobogón, idén azonban első helyet ért el Kerényi Ádám a King of Europe magyar versenyén. A műfaj legjobbjai Tökölön koptatták a gumit.

A King of Europe széria a driftelés Európa-bajnoksága: a gumifüstölő versenyzők legjobbjai Franciaország, Lengyelország, Ausztria és Nagy-Britannia után Magyarországra érkeztek, hogy összemérjék tudásukat. A hazai driftélet alapembere, Kerényi Ádám a széria háromszoros bajnoka, 2009-ben, 2012-ben és 2014-ben bizonyult legjobbnak. Idei szezonja gyengébben indult, Lydden Hillben azonban győzelmet szerzett, így jó formában érkezett a tököli repülőtéren kialakított magyar pályára, hogy tovább faragjon 150 pontos lemaradásán.



Kerényi Ádám azonban korábban sosem volt szerencsés hazai pályán, valamiféle probléma mindig közbejött, ezért számos szereplése ellenére sem tudott itthon dobogóra állni. Idén azonban megtört a jég, a kvalifikációk után harmadik helyen állt, és ezután is sikerrel vette az akadályokat, így végül sorozatban második győzelmét érte el, ezzel pedig bajnoki reményeit is újjáélesztette.

Az olasz Amerigo Monteverde – akinek fia, Christiano is versenyzett – második helyet ért el, míg pályafutása első dobogójával Alex Graff lett a harmadik Calin Ciortan előtt. A nagyszámú magyar induló közül György Szilveszter emelkedett még ki, aki a kvalifikáción második helyet hozott Monteverde előtt és Kerényi mögött.

A bajnokság Valenciában folytatódik duplafordulóval, majd a szezonzárót, a döntőt a Slovakiaringen rendezik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: