DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
Egyéb

Na de hová tűnt Wéber Gábor?

Maga az érintett válaszolta meg a kérdést saját sportolói facebook oldalán közzétett bejegyzésében, amelyben azt is részletesen kifejtette, miért váltak külön útjaik a B3 Racinggel.

Íme, az okok, amik miatt még nem tudni, hol láthatjuk idén versenyezni a korábbi SEAT Leon Európa-kupa bajnokot, akit az F1-es közvetítésekből is ismerhetünk mint szakkommentátort.

„Tavaly önhibánkon kívül rengeteg dolog másképp történt, mint ahogy elterveztük, és év végére az is világos volt, hogy az ígéretek ellenére a Eurocup szervezésével kapcsolatban nem lesznek számunkra pozitív változások (hazai futam, tv-közvetítés, stb.), így a korábbiakhoz képest az én szempontból az ETCC javára billent a mérleg nyelve. Főleg, miután kiderült, hogy 12 futamosra bővül a bajnokság és a hungaroringi WTCC hétvégén kezdődik. Kezdetben a TCR-rel is komolyan számoltam, de a kezdeti költségvetési terv hamar a duplájára nőtt (kb. 500.000€) és a rengeteg bizonytalanság miatt rizikós váltás lett volna. Ezt most is így látom.”



„Ennek megfelelően ősz vége óta az ETCC büdzsé összeállításán dolgozom, azonban a csapat végül mégis úgy döntött, hogy az Eurocup lesz az idei fő csapásirány, az ETCC-t legfeljebb mellette futtatjuk. Ettől függetlenül az idei feltételekkel nem szerettem volna újabb Eurocupos évet, így a számotokra most már ismert csapatfelállás állt össze arra a bajnokságra.”

„Nem titok, hogy technikai sportról lévén szó a nemzetközi sorozatok óriási anyagi megterhelést jelentenek, és bármilyen sokat is segített nekem eddig a B3 Racing, megfelelő szponzori háttér nélkül képtelenség versenyképes szezont teljesíteni egy normális bajnokságban; tesztek, gumik, alkatrészek... nem sorolom.” 

„Jelen pillanatban is tárgyalásban vagyok szponzorokkal és csapatokkal az idei ETCC szezonra, de egy csapattal sem egyeztem meg. Kicsit több munícióval felvértezve könnyebben menne, de ígéretből mindig több van, mint kölcsönös megegyezésből. Rajta vagyok, hogy idén is versenyautóba üljek, köszönöm, hogy mellettem álltok!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: