DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

A korábbi F1-es Pizzonia az Auto GP-ben versenyez a hétvégén

Formula-1-et is megjárt résztvevője lesz ezen a hétvégén az Auto GP-nek, amely Estorilban futja majd idei szezonzáróját. Antonio Pizzonia ugyanis visszatér az együléses autók világába.

A brazil pilótát a Zele Racing ülteti majd autóba az utolsó fordulóra. Ő már a hetedik versenyző lesz, aki idén az osztrák csapat színeiben versenyez - Kiss Pál Tamás is vezetett náluk és győzelmet is szerzett a Paul Ricardon.

pizzonia (2)



A most 34 éves Pizzonia 2003-ban debütált az F1-ben a Jaguar színeiben, ám miután pontot sem tudott szerezni Mark Webber mellett, már a szezon vége előtt menesztették őt. A következő évtől a Williams tesztpilótájaként ténykedett, és bőven kapott is lehetőséget a beugrásra: 2004-ben Ralf Schumachert, 2005-ben pedig Nick Heidfeldet helyettesítette összesen kilenc futamon keresztül, amely időszak során négy hetedik helyet szerzett. Legjobb futama mégis talán a 2004-es Belga Nagydíj volt, ahol a harmadik pozícióban haladt, amikor váltóhiba miatt ki kellett állnia.

Azóta főként a brazil Stock Car bajnokságban versenyez, de kipróbálta magát több különböző szériában: tavaly a WEC LMP2-es kategóriájában futamgyőztes is volt, ráadásul az AutoGP-ben sem teljesen ismeretlen a neve, hiszen a 2012-es brazíliai hétvégén is beugróként szerepelt, és meglepetésre mindkét versenyt megnyerte Curitibában.

A hétvégi portugál szezonzáróra a Zele Racing a másik autójába is új versenyzőt ültet Luis Sa Silva személyében.

Emellett még egy nagy változást jelent majd a mezőnyben, hogy a Super Nova hölgypilótája, az Imolában már futamot is nyerő Michela Cerruti nem lesz majd ott a hétvégén, miután hátproblémái miatt műtétre szánta el magát. Várhatóan egy hónap pihenésre lesz szüksége, de az olasz úgy számol, hogy a Formula-E malajziai fordulóján, november 22-én már rajthoz tud majd állni a TrulliGP színeiben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: