mclaren
„Friss lappal kezdünk” – Norris a csapatsorrendről
A tavalyi F1-es vb-ezüstérmes úgy érzi, előző évben kiérdemelte a McLarenen belüli előjogokat, de az idei esztendőnek ismét egyenlő feltételekkel vág neki ő és Piastri.
részletekNorris: Csapatként jobb volt a Red Bull
A McLaren brit versenyzője szerint azért tudták elhappolni a csapatvilágbajnoki címet a Red Bull elől, mert riválisuknak nem volt két azonos szinten teljesítő versenyzője.
részletekPiastri: Landóval nem leszünk Senna és Prost
Oscar Piastri nem tart attól, hogy elmérgesedik a csapaton belüli viszony közte és a McLaren másik pilótája, Lando Norris között. Szerinte nem kell tartaniuk a Senna–Prost-összecsapás megismétlésétől.
részletekPiastri: A külvilág felfújta a papaja-szabályokat
Az elhíresült „papaja-szabályok” egyszer neki, egyszer pedig csapattársának kedveztek, így sokkal kevésbé volt fontos eleme a McLaren szezonjának, mint ahogy a külvilág látta – legalábbis Piastri szerint.
részletekNorris: Voltak más lehetőségeim
Lando Norris elárulta, hogy voltak megkeresései más csapatoktól, ám ő a McLarennel akart nyerni, és egyáltalán nem bánta meg a döntését.
részletekAndretti: Piastriban megvan a gyilkos ösztön
Mario Andretti szerint Oscar Piastri több dolgot is bizonyított 2024-ben, például a zt, hogy jó csapatjátékos is tud lenni.
részletekStella: Egyenlőség van a gyári csapatok és az ügyfelek között
A meglévő szabályozásoknak köszönhetően nem tartja különösebben nagy dolognak a McLaren csapatfőnöke, hogy Mercedes-motorokkal tudták megnyerni a konstruktőri bajnoki címet.
részletekF1-Archív: Button első mclarenes megjelenése
Button először látható McLaren-szettben, Keke Rosberg hisz Kimi Räikkönenben, Alexander Wurz a Williams-család tagja lesz, a Honda pedig komoly célokat tűz ki maga elé – mutatjuk az elmúlt két évtized január 2-ai történéseit.
részletekEmlékezetes győzelmek – az év F1-es pillanata
Mely momentumok maradtak meg leginkább az emlékezetünkben a 2024-es idényből? Nagy év végi szezonértékelő sorozatunkban ezeket vettük ma sorra.
részletekVerstappen, Norris, Leclerc – mai F1-es híreink
Verstappen komolyan gondolta távozásának lehetőségét, javult Norris önbizalma, Hamilton már nem a régi, Leclerc büszke a Ferrarira – többek között ezekről írtunk ma a Formula.hu-n.
részletekEbben fejlődött idén a legtöbbet Norris
Az elveszített világbajnoki cím ellenére sokat javított Lando Norris önbizalmán a 2024-es szezon. A brit immár elhiszi, hogy jövőre képes lehet harcolni az összetettbeli elsőségért.
részletek„Abszurd álhírek” a McLarent érő vádak Stella szerint
Álhíreknek nevezte Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke az őket érő vádaskodásokat. Az olasz szakember elmondása szerint nehezére esett csapatának megküzdeni a kritikákkal.
részletek