mclaren
„Undorító, amit a McLaren Buttonnal tesz”
Valószínűleg kevesen értik, miért húzza-halasztja a McLaren versenyzőinek bejelentését, kockára téve azok jövőjét – közéjük tartozik Button honfitársa, a korábbi F1-es, Derek Warwick is.
részletekA hétvégén díjazzák a legjobb brit tehetséget
A vasárnap megrendezendő gálán osztják ki a brit autósport feltörekvő pilótáinak körében legrangosabbnak tartott elismerést, a McLaren AUTOSPORT BRDC Awardot, amelyért hat fiatal tehetség verseng.
részletekButton már hallaná a McLaren döntését
Továbbra is azt szeretné, hogy jövőre a csapat versenyzője maradjon, „de inkább előbb, mint később” megismerné az istálló választását 2015-ös F1-es felállását illetően.
részletekBoullier egész évben a McLaren levesét főzte
Túlvan első McLarennel töltött szezonján az F1-es mezőny egyik legnagyobb becsben tartott csapatvezetője, Eric Boullier. Az átalakulás alatt álló új környezetben elmondása szerint egyáltalán nem volt könnyű dolga.
részletekVéget ért a McLaren tanácskozása a pilótákról
Bár a pályákon már nem zajlanak az események, az F1 világában mégis sokan izgatottan várták ezt a napot, hiszen a McLarennél ma terveztek dönteni a jövő évi versenyzői felállásról. Íme az eredmény.
részletekNem érkezik a Lego a Formula-1-be
Az ismert építőjáték dán gyártóját a McLaren szponzoraként hozták szóba, ők viszont úgy érzik, az F1 nem illene a Lego profiljába. Akár Kevin Magnussen sorsa is függhet döntésükön.
részletekMa bejelentheti versenyzőit a McLaren
A feltételezések szerint ma jelenti be a McLaren jövő évi F1-es felállását – David Coulthard úgy véli, Jenson Buttonnak a dolgok üzleti oldala miatt kell majd elhagynia csapatát. Alonso és Magnussen?
részletekA nap, amikor isten összehozta a Mercedest és Hamilton
Niki Lauda ma már mosolyogva emlékszik vissza arra a napra, amikor sikerült átcsábítania Lewis Hamiltont a Mercedeshez. Pedig koránt sem volt egyszerű, és még felsőbbrendű beavatkozásra is szükség volt hozzá.
részletekStewart szerint Alonso és a McLaren is jól jár
A háromszoros F1-es bajnok Sir Jackie Stewart úgy véli, hogy a McLaren és Alonso is jól járhat a spanyol átigazolásával, aki abba is beleszólhat, hogy ki lesz a csapattársa 2015-ben.
részletekMagnussen és Button táborára oszlik a McLaren
Sajtóhírek szerint a McLaren egy csütörtöki megbeszélésen dönt második F1-es versenyzőjének személyéről, a vezetőség azonban megosztott, ki legyen Fernando Alonso társa.
részletekHamilton: Alonso tanult a 2007-es esetből
„Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni” – tartja a latin közmondás, és ezt alapul véve sokan értetlenül állhatnak az előtt, miért éppen a McLarenhez szerződik a jövő évre Fernando Alonso, aki 2007-ben egyszer már csúnyán megégette magát Ron Dennis mellett. Akkori csapattársa, Lewis Hamilton azonban nem félti a spanyolt.
részletekMég napokat kell várni a McLaren-bejelentésre
Sajtóértesülések szerint csak a hét második felében jelenti be a McLaren Fernando Alonso szerződtetését, s ekkor dől majd el az is, hogy ki lesz a wokingiak másik versenyzője a következő F1-es szezonban.
részletek