DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 29. szerda

mclaren

Alonso: Végre célba értünk!

Fernando Alonso elérte a McLaren fő célját az F1-es Brazil Nagydíj vasárnapi versenyén: a kockás zászlóig elvezette versenygépét – még akkor is örül ennek, ha a pontszerzés nem sikerült.

részletek

Button: Legalább volt néhány jó csatám...

A 2009-es világbajnok mérföldekkel lemaradt a középmezőnytől, de továbbra is bízik benne, hogy csapata meg tudja fordítani szerencséjét a következő F1-es szezonra.

részletek

McLaren: A Mercedes csak félti az előnyét

A wokingiak versenyigazgatója, Eric Boullier szerint a Mercedes nem a biztonság miatt aggódik a 2017-es, F1-es szabályok kapcsán, inkább a saját előnyét szeretné megtartani.

részletek

Alonso: Szépen sütött a nap a pálya szélén

A McLaren pilótái az időmérőn tőlük látott bohókás hangulat után a nyilatkozatokban is viccelődéssel próbálták eltussolni sanyarú helyzetüket. De nem úgy volt, hogy novemberben már jók lesznek?

részletek

Alonsóba már akkor is belekötnek, ha csak ül

Különös feltételezéseket kellett elhárítania magáról Fernando Alonsónak, akiről egy pénteki, teljesen szokványos fotót látva a spanyol sajtóban megállapították, hogy frusztráltabbá vált, mint korábban bármikor.

részletek

Button elárulta, milyen lesz a tél a McLarennél

A 2009-es F1-es világbajnok szerint a McLaren és a Honda kapcsolata még mindig nagyon fiatal, de jövőre már sokkal nagyobb tapasztalattal a hátuk mögött fognak visszatérni.

részletek

Nem hatja meg Alonsót a Red Bull motorgondja

Fernando Alonso szerint a McLaren és a Honda helyes döntést hozott azáltal, hogy elutasított a Red Bull motorokkal való kisegítését, hiszen semmi szükségük arra, hogy átadják a tudást egy riválisnak.

részletek

Így érez majd Alonso, ha jövőre sem lesz versenyképes a McLaren

Noha Fernando Alonso idén számos alkalommal hangoztatta, hogy pályafutása legjobb versenyeit futotta a mezőny hátsó felében kullogó McLarennel, most mégis úgy érzi, hogy nem volt jó formában.

részletek

Kiderült, ki lesz a McLaren tartalékja jövőre

Keving Magnussen távozott a csapattól, ezért a wokingi F1-es gárdának új tartalék után kellett néznie - ami azt illeti, nem kellett sokáig gondolkozniuk az állás betöltőjén.

részletek

Alonso: Olyan kár, hogy véget ér a szezon

A spanyol pilóta év végére annyira megszerette az MP4-30-ast, és a McLaren által elkezdett fejlesztési útvonalat, hogy komolyan szomorú az idei F1-es szezon vége miatt.

részletek

A „nevetséges szabályok” miatt szenved a McLaren

A McLaren egykori F1-es versenyzője komoly javulást vár az idén küszködő wokingiaktól 2016-ra, akiknek szerinte kizárólag a szabályok kötik meg a kezüket a gyors felzárkózásban.

részletek

Nem lazít az utolsó versenyeken a McLaren

Aki azt gondolja, hogy a csapat felhagy a fejlesztésekkel 2015 utolsó két F1-es futamán, téved. Eric Boullier és Fernando Alonso is hangsúlyozta, folytatják a szezon eleje óta tartó tanulási procedúrát.

részletek