DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 29. szerda

mclaren

Button: Leckéket kellett vennünk japán kultúrából

A McLaren és Honda között a szezonban kiütközött feszültségeket a két munkakultúra közötti eltérésekre is visszavezették, a brit F1-es pilóta szerint inkább wokingban alkalmazkodtak a japánokhoz.

részletek

Már most gyorsabbb a McLaren 2016-os autója

Igaz, még egy métert sem tettek meg vele, de úgy vélik a wokingi alakulatnál, hogy a következő évre tervezett F1-es autójuk már most jobban teljesít, mint az MP4-30-as.

részletek

TAG, Petronas, Playlife: Átkeresztelt motorok

Nem most fordul elő először az F1 történetében, hogy egy erőforrás „nem a saját nevén szerepel” a királykategóriában – sőt, a TAG sem első ízben vállalja magára a „keresztapa” szerepét.

részletek

McLaren 675 LT Spider – Micsoda problémák?!

Nemcsak brutálisan erős, hanem ennek megfelelően drága és ritka lesz az új McLaren 675 LT Spider. Körülbelül 125 millió forintba kerül majd, mégis majd’ mind az 500 példányt eladták már belőle.

részletek

Retro – Egy túlontúl magabiztos finn

Bár mintegy negyven éve versenyzett, fia révén minden mai F1-rajongó ismeri Keke Rosberg nevét. A bajszos világbajnok sebességben kiemelkedett, szerénységben kevésbé. Ma van a születésnapja.

részletek

Ron Dennis segítette motorhoz a Red Bullt

Természetesen nem szántszándékkal: a McLaren első embere beismerte, megromlott viszonya a TAG Heuer vezetőjével, emiatt pártolt át a cég a Red Bullhoz, ahol ráadásul „motorszponzor” is lett.

részletek

Alonso optimizmusa ismét az egekben van

A kétszeres F1-es bajnok a rém gyenge szezon ellenére továbbra is bízik csapatában, és komoly célokat tűzött ki a McLaren-Honda elé - nem ez az első alkalom, hogy talán túl sokat vár a partnerkapcsolattól.

részletek

Szám szerint – A legjobb hat odahat?

Azok a rajongók, akik éveken át hűek a Formula-1-hez, rálátást kapnak arra, hogyan forognak az esélyek a sport szerencsekerekén. Emlékeinkben kutakodni szórakoztató, de csalóka is, mert a friss eredmények mindig felülre kerülnek, és miattuk halványodik a múlt. Nézzük csak az elmúlt néhány év legjobb csapatait, és szemléltessük, miképp változtak át az erőviszonyok.

részletek

Alonso: Versenyezni fogok 2016-ban

A spanyol F1-es versenyző továbbra is magyarázkodhat az Abu Dhabiban felmerült pletyka miatt, mely szerint kihagyhatja a jövő évet. Úgy érzi, még februárban is erről fogják kérdezgetni.

részletek

Button: Alonsóval dolgozni élvezet

A McLaren pilótái számára talán az egyetlen élvezeti tényezőt az idei évben az okozta, hogy a mezőny két legrutinosabb pilótájaként egymástól is rengeteget tanulhattak.

részletek

Ron Dennis: Mit nekünk pár távozó szponzor?

Az elmúlt néhány évben több nagy támogató is felbontotta együttműködését a McLarennel, ezekben a hónapokban pedig a csapat szponzorvesztése ismét felgyorsult. Ron Dennis erre csak legyint egyet.

részletek

McLaren: Magnussen nem teljesítette az elvárásokat

Hiába állhatott fel a dobogóra első F1-es versenyén, a McLaren mégsem volt elégedett Kevin Magnussennel, ezért nem kapott több lehetőséget 2014-es szezonja után.

részletek