DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 29. szerda

mclaren

A McLaren volt leggyorsabb a gumiteszten

A Pirelli által szervezett gyakorláson kizárólag az abroncsok próbálgatását végezték a versenyzők. A McLaren tesztpilótáját indította, aki némi meglepetésre a legjobb kört futotta meg.

részletek

Többeket kiosztott Ron Dennis

A McLaren vezetője az F1 Bizottság legutóbbi ülésén tette helye Christian Hornert, valamint volt pár keresetlen szava a sportág többségi tulajdonosa, a CVC első emberéhez is.

részletek

2017-től jön a Sauber-Honda?

Bár Ron Dennis egyelőre nem szeretné, hogy a japánok újabb F1-es csapatot lássanak el termékeikkel, könnyen lehet, hogy a Sauber még is szert tud tenni a Honda motorjaira - de csak két év múlva.

részletek

Retro – Hakkinen visszatér az F1-be?

A finn pilóta 2006-ban ezen a napon vezetett először F1-es autót visszavonulását követően - többek szerint ez annak volt a jele, hogy a kétszeres bajnok vissza akar térni egykori sikerei helyszínére.

részletek

Button és Alonso is balesetbe keveredett

A pilóták ugyan az idei legerősebb formát tapasztalták a McLarentől, ám mégsem tudták teljesen élvezni ennek előnyeit, miután mindkettőjüknek nekikoccant egy riválisuk a versenyen.

részletek

Alonso: Nem vagyok időzített bomba

A spanyol pilóta Mark Webber kijelentésére reagált így: az ausztrál ex-F1-es szerint Alonso valóban képes lenne egy évet kihagyni, ha a McLaren az első tesztnapok után sem tűnik versenyképesebbnek.

részletek

Hamilton: Mi baja Ron Dennisnek az életstílusommal?

A napokban Lewis Hamilton korábbi főnöke, Ron Dennis arról beszélt, hogy a brit pilóta a McLaren színeiben biztosan nem folytathatná jelenlegi felszabadult életstílusát. Hamilton nem hagyta szó nélkül a véleményt.

részletek

Alonso kihagy egy évet, majd 2018-ig marad?

Ez a furcsa spekuláció látott napvilágot Abu Dhabiban, amely egyenesen a McLaren fejétől, Ron Dennistől származik. Fernando Alonso beismerte, szóba került az ötlet.

részletek

Button idei legjobb időmérőjét dícséri

Jenson Button 12. helyen zárta az F1-es Abu Dhabi Nagydíj kvalifikációját, ezzel pedig beállította idei legjobbját - noha a brit most is problémákkal találkozott, érzi, hogy csapata elindult a fejlődés útján.

részletek

Alonso: Nem hiszem, hogy kilencedik leszek

Biztatóan alakult az F1-es Abu Dhabi Nagydíj első napja a McLaren-Honda spanyolja számára, a kétszeres világbajnok mégsem túl optimista. Csapattársa, Jenson Button már 2016-ra tesztelt pénteken.

részletek

Azt mondják, Dennis kiakadt Alonso alakítására

Az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén még mindig szóban forog a McLaren pilótáinak viccelődése, amit a két héttel ezelőtti interlagosi hétvégén mutattak be, noha immár nem pozitív értelemben.

részletek

Szám szerint: Ahol a McLaren áll az élen

Nagyítóval kell keresni olyan nagyléptékű, korszakos F1-statisztikát, melyben a McLaren megelőzi a Ferrarit, s ráadásul az élen van: most egy ilyen kimutatást osztok meg a kedves Olvasóval!

részletek