mclaren
A 2025-ös F1-es szezon eddigi győztesei és vesztesei
Kik jöttek ki a legjobban és kik a legrosszabbul az idény első feléből? Öt nagy győztest és vesztest emeltünk ki a pilóták és a csapatok közül.
részletekPiastri két futamára igazán büszke
Az ausztrál pilóta kiemelte legemlékezetesebb idei F1-es futamait: Bahrein, Barcelona és Miami – a McLaren „szabad versenyes” politikája lehetővé tette számára, hogy minden alkalommal a győzelemért harcoljon.
részletekSzériában: A stabilitás királyai
A pilóták és a csapatok sorozatai számos érdekességet rejtenek: a McLaren és Piastri mellett a Racing Bulls és a Sauber is rendkívül kiegyensúlyozott – ki ebből, ki abból a szempontból…
részletekVasseur elmondta, hol marad el a Ferrari a McLarentől
Nem feltétlenül a tempó, sokkal inkább a kiegyensúlyozott teljesítménye hiánya az, ami miatt hátrányban vannak a riválishoz képest – véli a vörösök F1-es főnöke.
részletekNorris: Most érzem a legteljesebb versenyzőnek magam
A McLaren vb-aspiráns brit F1-ese úgy érzi, a tapasztalatának köszönhetően jobb és mindenekelőtt felkészültebb pilóta vált belőle.
részletekElengedett 2025, lassuló 2026 – szerdai F1-es hírek
Antonelli Russell szintjét célozza, Piastri fejben is erősnek érzi magát, Hamilton a folyamatos változást szereti az F1-ben: a nap hírei egy helyen.
részletekA vb-ünneplést is átbeszéli pilótáival a McLaren
Egyik versenyzőjük F1-es világbajnok lesz a szezon végén, a másik vereséget fog szenvedni: Zak Brown elmagyarázta, hogyan fognak mindehhez hozzáállni csapaton belül.
részletekPiastri fejben is erősnek érzi magát
Hamar túlteszi magát a rosszabbul sikerült versenyeken a bajnoki éllovas Oscar Piastri – szerinte néhány elveszített pontnak nem lesz nagy szerepe a végső elszámolásban a világbajnoki csatában.
részletekBrown: Nem érzünk semmilyen feszültséget
A McLarennél nem aggódnak amiatt, hogy tönkremehet Lando Norris és Oscar Piastri kapcsolata világbajnoki csatájuk közepette. Ha mégis nőne a feszültség, Zak Brownék megoldják a dolgot.
részletekNorris: Néha a 95 százalékos kör is elég
Lando Norris megtanulta, hogy nem kell mindig a 101 százalékos körre törekednie – mint ahogy tette azt a szezon elején –, gyakran a kevesebb is elégnek bizonyul a bajnoki küzdelemben.
részletekEltérő beállításokat használ Piastri és Norris
Norris az év elején kicsit még küszködött az autóval, de a McLaren azóta fejlesztésekkel megoldotta a brit gondjait.
részletekPiastri szerint nincs jelentős hiányossága
Már az egykörös teljesítményével is elégedett, a kérdés az, hogy az adott hétvégén mindent össze tud-e rakni megfelelően.
részletek