benSulayem
Még nagyobb hatalom kerülhet az FIA-elnök kezébe?
Sajtóhírek szerint megváltoztatnák a Szövetség belső hatalmi működését: az etikai és könyvvizsgálói panaszokat maga az elnök és a Szenátus vezetője felügyelné.
részletek„Semmi közük hozzá!” – az FIA-elnök az F1-es pilótáknak
Válaszolt az F1-es pilóták kérdéseire Mohammed ben Sulayem: szerinte semmi közük ahhoz, hogy ő hogyan vezeti a szövetséget, és hogy mire költi el a pénzt.
részletekKirúgás SMS-ben, izmozó elnök: nekiment Ben Sulayemnek a távozó steward
Alaposan nekiment az FIA első emberének a stewardok elbocsátott vezetője: szerinte Ben Sulayem sértődésből vált meg tőle, egy asszisztense küldött neki üzenetet a kirúgásáról.
részletekRussell: Néhány pilótának elege van az FIA-ból
Meglepi a GPDA elnökét, hogy nem érkezett reakció a nyílt levelükre, Niels Wittich távozását pedig szintén nem érzi jó lépésnek – nő az elégedetlenség az FIA vezetésével szemben…
részletek„Felnőttek vagyunk” – közös levélben támadják az FIA-t az F1-es versenyzők
A káromkodásügy ellen tiltakozik a pilóták szövetsége, de arra is kitér, hova tűnnek a pénzbírságként befizetett összegek. Az FIA-elnököt is megszólították.
részletekVezető pozíciókba igazolt új embereket az FIA
Az FIA a szervezet felsővezetésének megerősítésére irányuló folyamatos erőfeszítések részeként örömmel jelent be két jelentős kinevezést: Alberto Villarrealt vezérigazgatóvá, Alessandra Malhamét pedig vezető HR-igazgatóvá.
részletek„Elítéltek” – Ben Sulayem támadást intézett a brit média ellen
Erős kritikával illette a (brit) sajtó működését az FIA elnöke, aki hangsúlyozta: a médiának semmi hatalma fölötte, ő csak az őt megválasztott tagságnak felel.
részletekBen Sulayem szerint több dicséret és pénz járna az FIA-nak az F1-ből
Mohammed ben Sulayem szerint az FIA nem kapja meg a neki járó elismerést, és mindenki pénzt keres miatta, csak pont maga a szövetség nem.
részletekA káromkodás vagy az FIA-elnök a probléma?
Több egykori F1-es pilóta is véleményt formált a „Verstappen-ügyről”, s nem igazán értettek egyet egymással – miközben a holland ezúttal minecraftozás közben eresztett el egy ízes kifejezést,
részletekKáromkodásügy: elbeszélgethetnek az F1-esek az FIA elnökével
A GPDA elnöke szerint előbb egymás között megvitatják a Max Verstappen büntetése kirobbant botrányt, és utána akár Mohammed ben Sulayemhez fordulhatnak.
részletekMagyar MotoGP, McLaren-szárny, káromkodástiltás az F1-ben – csütörtöki hírek
A Szingapúri Nagydíj a sajtónappal indult: az FIA-elnök felvette a harcot a trágár beszéddel, a versenyzők tiltakoztak, Ricciardo jövője és a McLaren festése is a hírek közt.
részletekHamilton: Rasszizmus rejlik Ben Sulayem szavaiban
A hétszeres F1-es világbajnok szerint nem volt szerencsés a rapperekhez hasonlítani a káromkodó pilótákat – de a trágárság visszafogásával egyetértett.
részletek