DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 18. vasárnap

Wolff

Mercedes: A németeket már nem érdekli az F1

Ezt gondolja a világbajnok csapat – egyébként osztrák nemzetiségű – vezetője, Toto Wolff. Meg tudja érteni, hogy Bernie Ecclestone nem feltétlenül a nagy múltú pályák híve.

részletek

Egyetlen motorral tesztelt a Mercedes, meg nem is

Ez az erőforrás 100 %-on üzemelve az F1-es szezon összes futamának versenytávját megtette – idén azonban az eddigieknél is fontosabb lesz a hajtáslánc megbízhatósága.

részletek

A Mercedes félig üres pohara

Ezzel a költői képpel élt Toto Wolff csapatvezető, mikor az F1-es tesztelésen mutatott előnyt értékelte. Sikerült kisebb ellentmondásba is keverednie saját magával.

részletek

Wolff: Milyen drogot használ, aki ilyet mond?

A Mercedes első embere nem győzi lépten-nyomon cáfolni azokat a híreszteléseket, melyek szerint Lewis Hamilton csillagászati összegekért kötelezné el magát a csapat mellett újabb három évre.

részletek

Wolff szerint 150 millió túl sok Hamiltonért

Nem dollárban, nem euróban, hanem brit fontban. Ez pedig Toto Wolff szerint nem ér meg ennyit azért, hogy Lewis Hamilton további három évre kötelezze el magát a Mercedeshez.

részletek

Idén kiegyenlítettebb lehet a küzdelem

Az F1-es mezőny első és hátsó részének tagjai is úgy vélekednek, hogy idén közelebb állhatnak majd egymáshoz a csapatok a teljesítmény tekintetében, mint azt tavaly láthattuk.

részletek

Egyre csökken Toto Wolff befolyása a Williamsnél

A Mercedes sportigazgatója újabb öt százalékot adott el a grove-i F1-es gárdában birtokolt részvényeiből, méghozzá annak az amerikai üzletembernek, aki már tavaly is vásárolt tőle részesedést.

részletek

Mercedes: Ezért nehéz Hamiltonnal tárgyalni

Főnöke, Toto Wolff szavaiból kiderül, akadályt jelent a szerződéshosszabbításban, hogy Lewis Hamilton saját kezébe vette menedzselését. Magyarázatot adott híres, Alonsóval kapcsolatos kijelentésére is.

részletek

Láthatjuk még idén autóban Wolffot

A Williams tesztpilótanője pénteki F1-es szabadedzéseken bukkanhat fel legközelebb újra. Kiemelte, jobb helyen zárta volna a tegnapi tesztnapot, ha nem ütközik Felipe Nasrrel.

részletek

Mercedes: Ne várjunk barátságot Hamiltonéktól

Toto Wolff, az F1-es alakulat vezetője tisztában van vele, hogy megismétlődhetnek a tavalyi nehézségek Lewis Hamilton és Nico Rosberg között. Mindazonáltal próbálnak tanulni hibáikból.

részletek

A Mercedes Ausztráliáig aláírna Hamiltonnal

Végre pont kerülhet a pilótapiac egyik leghosszabb ideje tartó kérdésének végére. A Mercedes vezetősége a szezonnyitóig aláírná Lewis Hamilton 2015 utáni F1-es szerződését.

részletek

Kik az F1 legbefolyásosabb emberei? - 2. rész

Legnagyobbak a nagyok között – az Autosport összeállításának második részéből azt is megtudhatjuk, vajon a McLaren csapatfőnöke vagy pilótája bír-e nagyobb befolyással az F1-ben...

részletek