Williams
„A szezon elején a Ferrarival fogunk csatázni”
Erre számít a Williams F1-es istálló vezető tesztmérnöke, Rod Nelson, aki szerint az utolsó barcelonai kollektív teszten a körülmények elrejtették a Ferrari valós erejét, a maranellóiak ugyanis közelebb állnak hozzájuk, mint azt a köridők mutatták.
részletekMikor és hol vezethet idén Susie Wolff?
A Williams F1-es istálló erre a kérdésre adott választ legfrissebb sajtóközleményében, részletesen ismertetve hivatalos tesztpilótájuk 2015-ös évi munkabeosztását, illetve programtervét.
részletekLauda: Idén négyen lesznek harcban a címért
A Mercedes F1-es istálló elnöke, Niki Lauda szerint idén a két ezüstnyilat terelgető Lewis Hamilton és Nico Rosberg mellett másoknak is esélyük lesz beleszólni a világbajnoki címért folyó harcba. A McLarent sem írná le.
részletekA Williams a Mercedes farkában
Valtteri Bottas leggyorsabbként zárta a második barcelonai F1-es tesztelést, összesítésben pedig a harmadik legjobb kört érte el. Méltatta az FW37 megbízhatóságát is, amivel kevés gond akadt télen.
részletekMassa második hellyel zárta a téli teszteket
Az F1-es szezon nyitánya előtt utoljára ülhetett autóba Felipe Massa, aki elégedetten nyilatkozott mai napját követően – bár egyelőre csak a Mercedes mögötti, és nem a velük való harcról beszélt...
részletekUtolérheti-e a Mercedest a Williams?
A grove-i istálló főmérnöke, Pat Symonds szerint igen, bár az Ezüstnyilak előnye jelenleg tetemesnek tűnik. A szakember emellett kiemelte, mely csapatok lesznek a Williams legfőbb F1-es riválisai 2015-ben.
részletekA Williams még mindig sötét lóként száguld
A csütörtöki első hely után második pozíció jutott pénteken a Williamsnek, de amíg a többiek tempóját nagyjából be lehet lőni, ők Melbourne-ben kezdhetik az F1-es szezont a középmezőnyben, de akár győzelemmel is.
részletekMassa közel a brutális Mercedes-körhöz
Néhány tized már csak a Williams hátránya. Felipe Massa leggyorsabbként zárta a második barcelonai F1-es teszt első napját, és különösen elégedett a csapat új hátsó szárnyával.
részletekMassa: A legkisebb nyoma sincs a hibáknak
A Williams megbízhatóság terén tavaly is az egyik legjobbnak számított az F1-es mezőnyben, és úgy tűnik, 2015-ben is hasonló formát várhatunk tőlük. Felipe Massa alatt még egyszer sem állt meg az autó.
részletekElőször pályán a Toro Rosso „igazi” versenyautója
Nem tévedés, maga a faenzai F1-es alakulat technikai igazgatója, James Key fogalmazott így az Autosportnak adott nyilatkozatában. Mint mondja, a ma kezdődő barcelonai tesztre egy szinte teljesen új autóval érkeztek.
részletekEgyre csökken Toto Wolff befolyása a Williamsnél
A Mercedes sportigazgatója újabb öt százalékot adott el a grove-i F1-es gárdában birtokolt részvényeiből, méghozzá annak az amerikai üzletembernek, aki már tavaly is vásárolt tőle részesedést.
részletekA Williams robbantani fog a héten?
Az első két gyakorlás során szolid tempót mutatott a grove-i gárda, de többen is úgy látják a csapatnál, hogy az utolsó barcelonai teszten eljön az igazság pillanata.
részletek