DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 3. kedd

Vettel

Már nem olyan borús az előzési helyzet

Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat követően a pilóták közül többen is hangot adtak annak, hogy az új szabályok miatt szinte lehetetlen előzni. Kínában azonban megváltozhattak ezek a vélemények.

részletek

Így fosztott meg minket az SC a Hamilton-Vettel csatától

A Ferrari F1-es pilótájának futam végi tempóját látva akár másként is alakulhattak volna az események, ha a német a tervek szerint tudja lefutni versenyét korai bokszkiállása után.

részletek

Raikkönen a Juventus stadionjába megy focizni

Kimi Raikkönen ritkán űz bármilyen sportot a technikai szakágon és a jégkorongon kívül, ám május 30-a mindenképpen különleges lesz ebből a szempontból, hiszen Sebastian Vettellel együtt egy jótékonysági focimeccsen vesznek részt.

részletek

Ricciardo szándékosan ért össze Vettellel

„Kicsit unatkoztam, úgyhogy azt gondoltam, csapjuk össze a kerekeket” – beszélt Daniel Ricciardo Sebastian Vettellel való kínai csatája leglátványosabb, gumifüstös momentumáról.

részletek

Hamilton: Senkit nem tiszteltem még úgy, mint Vettelt

Lewis Hamilton már most azt érzi, hogy egyedül Sebastian Vettel ellen kell majd megvívnia az idei bajnoki hadjáratot, egyúttal pedig reméli, hogy a tavalyi évvel ellentétben ezúttal nem a műszaki hibák száma fog dönteni.

részletek

A Ferrari magyarázatot követel Raikkönentől idei formájára

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne sürgeti a Scuderia főnökét, Maurizio Arrivabenét, hogy üljenek le Kimi Raikkönennel és beszéljenek a finn csalódást keltő formájáról. Raikkönen napjai meg vannak számlálva?

részletek

Red Bull: Mi számít szabályos rajtbeállásnak?

Korábbi csapatfőnöke tanácstalanul áll Vettel esete előtt – szerinte világosan ki kellene mondani, hogyan kell felállni a rajtrácsra. Fél éve történt már egy hasonló eset.

részletek

Hamilton: Ez nem brománc, hanem tisztelet

A Kínai Nagydíj első és második helyezettje, Hamilton és Vettel látványosan összeölelkeztek a parc fermében. A brit állítja, nincs köztük férfibarátság – volt viszont egy bizalmas szóváltás a dobogón.

részletek

Vettel: Végig el akartam kapni Lewist

Ez motiválta a Daniel Ricciardóval való bravúros csatában is. A ferraris bízott benne, hogy utoléri a futamgyőztest, de azt is hozzátette, a Mercedes-pilóta irányítás alatt tartotta a versenyt.

részletek

Mit sasol annyira Vettel a Mercedesen?

Sebastian Vettel Melbourne után Sanghajban is teátrális jelentek közepette vette szemügyre a Mercedest az időmérő edzés után a parc fermében. Később a négyszeres világbajnok egy poénnal csapta agyon a kérdést, amely azt firtatta, hogy mire kíváncsi ennyire az Ezüst Nyílon.

részletek

Lauda Vettel első helyére fogadott

Érdekes történet: Niki Lauda tíz eurót tett arra, hogy Sebastian Vettel megveri Lewis Hamiltont a Kínai Nagydíj időmérőjén. Utólag azért aligha bánja, hogy elveszítette ezt a pénzt...

részletek

Vettel: Inkább most tankoljunk és gyerünk versenyezni

Sebastian Vettel ugyan nem bosszús az elszalasztott pole-pozíció miatt, attól viszont tart, hogy vasárnap az időjárás megnehezíti majd a futam megtartását, ezért legszívesebben még szombaton felállt volna a rajtrácsra.

részletek