Vettel
Vettel zokni-cipője - új trend lesz?
Sebastian Vettel könnyen lehet, hogy forradalmi újítást vezet be a Formula-1-ben, speciális versenyzői lábbelije ugyanis egyszerre zokni és cipő, teljesen új trendet teremthet vele.
részletekA Ferrari cáfolja, hogy autójuk nem fekszik Raikkönennek
Sebastian Vettel eddig egyértelműen jobb teljesítményt nyújtott az SF70H volánja mögött, a Ferrari azonban nem tudja, hogy csapattársának miért nem megy idén.
részletekEcclestone: Nem Vettel győz, hanem Hamilton
Bernie Ecclestone, a Formula-1 korábbi mindenható ura barátja, Sebastian Vettel győzelmét szeretné, de Lewis Hamiltonra tenné a pénzét, magyarázatot is adott rá, hogy miért.
részletekBerger: Vettel is kipróbálhatná a DTM-et
Sokakat foglalkoztat Fernando Alonso indycaros vendégszereplése a McLaren bejelentése óta. Az ügyben ezúttal a DTM nemrég megválasztott elnöke is elmondta véleményét.
részletekRaikkönen nem vesztette el sebességét
Az egyik nagy kérdése a 2017-es Formula-1-es szezonnak, hogy Kimi Raikkönen fel tud-e nőni Sebastian Vettel sebességéhez, vagy állandósul gyenge formája. Ez a paddockban is vita tárgya, de vannak, akik megvédik a finnt.
részletekSebastian Vettel titkos élete
Sebastian Vettel kötélnek állt egy kérdezz-felelek játékra, a kérdések sokkal inkább érintették magánéletét, mint az aktuális versenyeit. Vajon a rajongók is tudnák a válaszokat?
részletekBottas, ha nem győz, mehet is?
Valtteri Bottas örökölte meg Nico Rosberg ülését a világbajnok Mercedes istállónál, de csak egy éves szerződést kötött a csapat a finn versenyzővel. Valóban repül is év végén, ha nem nyer futamokat?
részletekRetro – Bahrein is tud izgalmas lenni
Szahír nem feltétlenül mozgalmas versenyeiről híres, az utolsó napfényes futamom azonban nem volt hiány eseményekben: szenvedő Mercedes, be nem csukódó DRS és egy versenyző épphogy elveszített egyetlen dobogója is terítéken volt.
részletekMire számít Vettel a hűvösebb Szocsiban?
A Ferrari két győzelmét a melegebb helyszíneken szerezte – sokan úgy tartják, az alacsonyabb hőmérséklet a Mercedes számára előny. Az Orosz Nagydíjra utóbbi jellemző. Kármentésre készül, vagy bizakodó Sebastian Vettel?
részletekA Vettel-faktor döntheti el az idei bajnokságot?
Egy korábbi F1-es pilóta szerint minden fogadását elveszíti, mert nem számolt ilyen komolyan a Ferrarival - szerinte Sebastian Vettel maradni fog jövőre is Maranellóban.
részletekÁramszünet volt a Ferrarinál a tesztnapon
Ha délelőtti műszaki hibája nem lett volna elég, délután szokatlanabb probléma akadályozta Sebastian Vettelt. Feleannyi kört sem tett meg, mint a Mercedes, mégis második legjobb időt futott.
részletekAlesi elárulta, mi a Ferrari titkos fegyvere
Az egykori F1-es pilóta a helyszínen nézte végig Sebastian Vettel győzelmét Bahreinben, és elmondta, hogy mitől mehet ennyire a szekér volt csapatának.
részletek