Verstappen
Verstappen és Sainz esőben tanulta meg Suzukát
A Toro Rosso két újoncának meg sem kottyant, hogy nedves körülmények között kellett megismerkedniük a naptár egyik legnehezebb versenypályájával. Olyannyira nem, hogy Sainz még edzéselsőséget is szerzett.
részletekSainz: Bezzeg, amikor én engedtem el Maxet...
Carlos Sainz egy interjúban leszögezte, hogy semmi nem változott közte és istállója, illetve csapattársa közt, de a biztonság kedvéért jó párat odaszúrt a legfiatalabb F1-es pilótának...
részletekVerstappen fejfájást okoz a Red Bullnak
Christian Horner elismerte, hogy csapata nehéz helyzetben van: túl kevés az autó, túl sok a fiatal tehetség, köztük elsősorban a Toro Rossóban remeklő Max Verstappen.
részletekVerstappen: Sainz is ezt tette volna
A holland versenyző ellenszegült a csapatutasításnak, és nem engedte el maga mellett F1-es csapattársát - szerinte fordított helyzetben Sainz is ugyanígy tett volna.
részletekVettel verhetetlen volt vasárnap
Két biztonsági autó és az elszánt Daniel Ricciardo sem tudta meggátolni, hogy Sebastian Vettel végig vezesse az F1-es Szingapúri Nagydíjat, és megszerezze idei harmadik győzelmét. Lewis Hamilton célba sem ért, az előzésekről pedig Max Verstappen gondoskodott, aki körhátrányból lett nyolcadik.
részletekVerstappen: Remek csaták lesznek a futamon!
Felemás érzésekkel zárhatja a szombati napot a Toro Rossi az F1-es Szingapúri Nagydíjon: Max Verstappen úgy érzi, kihozta magából a maximumot, Carlos Sainz azonban a falnak koccant a Q2 végén.
részletekVerstappent preferálná a Toro Rosso? Kizárt!
A szezon eddigi képe alapján könnyű lenne rásütni a Red Bullra, illetve F1-es fiókcsapatára, a Toro Rossóra, hogy két idei újoncuk közül Max Verstappen az, akit a tenyerükön hordoznak. Carlos Sainz szerint viszont ez alaptalan feltételezés.
részletekVerstappen Hülkenberget akarja megverni
Az F1-es szezon utolsó harmadába lépve a Toro Rosso újonca meghatározta év végi célját: a legjobb tízbe kerülni. Jelen állás szerint ehhez Hülkenberg, Perez és Grosjean hármasából kell kettőt legyőznie.
részletekHamilton: Minden előzésem különleges
Max Verstappen sokat méltatott, előre begyakorolt spái F1-es előzésére reagálva Hamilton elmondta: ő sosem tervezi meg támadásait, és egyik manővere sem olyan, mint a többi.
részletekHogyan előzzünk? Ellentét Hamilton és Verstappen között
A fiatal versenyzők felkészülésének módja időről időre változik az F1-ben. Napjaink legfelkapottabb tehetsége már olyan módszert használ, aminek alkalmazását a címvédő elképzelhetetlennek tartja.
részletekSainz: Megérdemeltük volna a pontszerzést
A Toro Rosso ifjú spanyol pilótája úgy véli, autójuk tempója alapján a legjobb tízben érhettek volna célba a büntetések nélkül az F1-es Olasz Nagydíjon. Max Verstappen is egyetért csapattársával.
részletekRekord: 168 rajthelynyi büntetés Monzában!
Új F1-es csúcs született az olaszországi időmérőt követően: összesen 168 helynyi büntetést osztottak ki az illetékesek, így a rajtrács vége köszönőviszonyban sincs a tegnapi kvalifikáció eredményével.
részletek