Teszt
A McLaren nem a Honda alkatrészét használja
Úgy döntöttek a wokingi F1-es csapatnál, hogy a múlt héten többször meghibásodó MGU-K-egységet a sajátjukra cserélik, amíg a japánok házon belül meg nem oldják a problémát.
részletekKi mikor vezet az utolsó barcelonai teszten?
Több istálló már be is jelentette beosztását az e héten csütörtökön és vasárnap zajló utolsó szezonelőtti tesztre. Bizonytalan, hogy Fernando Alonso egyáltalán ott lehet.
részletekII. Sepang teszt - 2. nap: Marquez nyert Lorenzo előtt
Nem változott az első két helyezett sorrendje a félidő óta a MotoGP második sepangi tesztjének keddi napján: a győztes a címvédő Marc Marquez lett, 58 ezreddel maga mögé utasítva Jorge Lorenzót. Mögéjük azonban Andrea Iannone zárkózott fel harmadiknak, így a két, GP15-öt használó gyári ducatis sajátította ki a 3-4. helyeket.
részletekHamilton a 90 %-os eredményre törekszik
Ami a Mercedes megbízhatóságára vonatkozik, a német F1-es csapatnál ugyanis ezt százalékban mérik. Tavaly még a 80-as régióban álltak. Szíve szerint a világbajnok még többet tesztelne.
részletekSauber: Vissza a pontszerzéshez
Az istálló újonca, Felipe Nasr beszélt arról, milyen határozott céllal vág neki csapata a következő F1-es szezonnak. Úgy érzi, előrelépéseket sikerült tenniük, de az még kérdéses, hol állnak másokhoz képest.
részletekFerrari: Nincs okunk önteltnek lenni
A cég elnöke arról beszélt, hogyan kell újra felépíteniük megtépázott jó kapcsolatukat a nyilvánossággal. Szerinte is túl korai még az idei F1-es erőviszonyokról beszélni.
részletekStatisztikahalmaz a barcelonai tesztről
Az alábbiakban a barcelonai F1-es tesztet összegezzük a számok nyelvén: autók, motorok, versenyzők – eredmények, körök, kilométerek. A Mercedes fölényét nehéz lenne elvitatni, a második hely kérdéses.
részletekA Lotus a szuperlágyak sztárja
Maldonado és Grosjean is ezen a keveréken teljesítette az F1-es teszt legjobb köreit, miközben Valtteri Bottas 16 körös etapot tett meg a lágyon – ez és sok más érdekesség derül ki a Pirelli válogatott statisztikáiból.
részletekAlonso még egy éjszakát kórházban maradhat
Miközben sokan még mindig azt találgatják, hogy pontosan mi történt tegnap Fernando Alonsóval az F1-es teszten, nem lehet kizárni, hogy a spanyolnak még egy éjszakát kórházban kell töltenie.
részletekHivatalos bejelentés: Pirelli Magyar Nagydíj
A barcelonai F1-es teszt után kiadott sajtóközleményében a Pirelli sportigazgatója nem csupán elemezte a történteket, hanem egyúttal a Magyar Nagydíj hivatalos elnevezéséről is szót ejtett.
részletekPanaszkodik az F1 az idei teszthelyszínekre
A hűvös és szeles téli spanyol időjárás nem kedvez az adatgyűjtésnek, egy csapatfőnök inkább Bahreinben tesztelne, más a sivatagi pálya hátulütőire hívja fel a figyelmet.
részletekFél napot a garázsban töltött Nasr
Megállással kezdődött, megállással végződött a Sauber brazil F1-esének mai napja, a kettő között azonban egészen csipkedte magát, és 73 körig jutott a C34-gyel.
részletek