DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

TerepraliVk

Al-Attiyah nyerte a Tereprali-világkupát

A 2022-es Dakar-rali főpróbájának tekinthető Hail International Rally megnyerésével biztossá vált, hogy a Toyota katari versenyzője ismét megnyerte a világ legrangosabb tereprali-bajnokságát.

részletek

2022-ben jön az első tereprali-világbajnokság

Sporttörténelmi döntést hozott a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA), ugyanis a Dakar szervezője, az A.S.O együttműködésével 2022-től megrendezik a tereprallye történetének első világbajnoki sorozatát, amely a Dakar mellett 3-4 másik, legalább 7 napos viadalból fog állni. Faluvégi Péter, az FIA Cross Country Bizottságának magyar tagja elmondta, a jelenleg is futó Világkupa-futamokat – a Bajákat – a vb-től függetlenül továbbra is megrendezik, azaz az augusztus elején rendezendő HunGarian Baja jövőjét nem fenyegeti veszély.

részletek

Elmarad a 2020-as HunGarian Baja

Idén már tizenhetedik alkalommal rajtolt volna el a magyar tereprali legnépesebb, legizgalmasabb és leglátványosabb versenye, a HunGarian Baja. A kialakult egészségügyi helyzet és az érvényben lévő törvényi háttér miatt a viadal szervezői úgy döntöttek, hogy 2020-ban nem rendezik meg hazánk egyetlen Világkupa-versenyét.

részletek

Rövid de velős bemelegítés, látványos rajtceremónia

A magyar világkupa-futam, a HunGarian Baja szuperspeciális szakasza rövid volt, de nagyon tartalmas – a 7.18 kilométeren megannyi ugratóval találták szembe magukat a versenyzők. A leggyorsabb Martin Prokop volt.

részletek

Kiállni kényszerült, de nem csügged a GarZone Racing Team

Egy bosszantó technikai hiba miatt Garamvölgyi Zoltán és Takács Antal számára véget ért a Northern Forest Baja Russia tereprali-világkupafutam. A remek tempót diktáló, végső győzelemre is esélyes magyarok autójában a második szombati gyorsaságin eltörött a váltórudazat, és ez megpecsételte a sorsukat.

részletek

Magyar szakaszgyőzelem Oroszországban a tereprali-világkupán

A Garamvölgyi Zoltán - Takács Antal páros ma megkezdte a szereplését az oroszországi Northern Forest-en, ahol rögtön szakaszgyőzelemmel nyitottak. A finn - orosz határ közelében tartott Baja Russia annak az FIA Tereprali Világkupának a nyitófordulója, amely augusztusban hazánkba is ellátogat majd.

részletek