Sajtóközlemény
Ikonikus autók úton a Hungaroring felé
Nem mindennapi autókat láthattak az M3-as kivezetőnél található Shell benzinkút látogatói. Itt tett ugyanis kitérőt az egész Európát megmozgató különleges autós futam, a Gumball 3000 számos sztárja, akik különleges, sokszor egészen elrugaszkodott járműveikkel Prágából érkeztek, hogy a hungaroringes gyorskörök és egy Budapesten töltött éjszaka után Bukarestbe induljanak tovább.
részletekJánosa Ákos: Ésszel kellett volna menni
Jánosa Ákos nagyon szeretett volna pontokat elhozni a Miskolc Raliról, ezért annak ellenére sietett, hogy navigátora Brunekker Árpád próbálta fogni a gyeplőt. Az ügyesen autózó srácoknak most kevés versenykilométer és nulla pont jutott, de bizakodnak, hogy még semmi sincs veszve, ugyanis jönnek a kedvenc murvás futamok.
részletekAudi TT Cup Racer Magyarországon egyedülálló módon
Keszthelyi Vivien idén az Audi Sport racing academy támogatásával és egy Audi TT Cup Racerrel versenyez a túraautó bajnokságban. Az autó a múlt hétvégén mutatkozott be a Hungaroringen, az OXXO Motorsport által pedig a technikai részletekbe is betekinthetünk.
részletekLángiék nem kedvelik a "sínautózást"
Lángi Attiláéknak eléggé kalandosra sikerült a 22. HELL Miskolc Rali, aminek sajnos kiesés lett a vége… Attilával beszélgettünk a verseny után pár nappal.
részletekA verseny jól sikerült, és élvezték is
Foczkó Ákosék az idén az aszfaltos rally2-es versenyeken (Egerben sajnos kiestek, de a Miskolc Rali már jól sikerült nekik.) szeretnének indulni, de közben a MARB bajnokságban is szeretnének versenyezni.
részletekKözép-Európa legmodernebb BMW és MINI központja
Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb BMW központját hozza létre a Wallis Motor Pest Kft., amely szeptember második felében nyílik meg a nagyközönség előtt.
részletekTSI evo - Bemutatkozik a jövő nemzedéke
Az EA211 TSI evo motorcsaládja legújabb generációját mutatja be a Volkswagen a 37. Bécsi Motorszimpózium alkalmával.
részletekA Ford utolsó próbatétele Le Mans előtt
A Ford Chip Ganassi Racing csapat Ford GT-i újra pályára lépnek a héten; a versenygépek ezúttal a Spa 6 órás futamon állnak rajthoz, alig két héttel azután, hogy Silverstone-ban debütáltak a FIA Hosszútávú Világbajnokságon.
részletekA küzdelemért céldobogó lett a jutalom
Végre meghallgatták az égiek Kurtos Robit és Herczeg Szabit, mert sikerült célba érniük a Miskolc Ralin. Kicsit kalandosra sikeredett a versenyük, de boldogan távoztak, hogy átgurulhattak a céldobogón.
részletekHibján-Szurovcsák: Nézzük a jó oldalát
Nagyon szerencsésnek gondolja magát a Hibján József – Szurovcsák István kettős, mert rosszabbul is végződhetett volna számukra a Miskolc Rali. Hálásak a nézőknek, hogy segítettek nekik, és végül egy kieséssel megúszták az egészet.
részletekNem jártak szerencsével Drávuczék
A Miskolc Rali nem úgy alakult, ahogy azt a Drávucz Olivér – Apkó Andris kettős eltervezte. Nagyon készültek erre a futamra, de a két versenynapból most csak egy jutott nekik. Így sem versenykilométert, sem pontokat nem sikerült gyűjteniük.
részletekOllé-Tóth: Korai búcsú Miskolcon
Egy bagatell technikai hiba miatt fejezte be ideje korán versenyét az AS Rallyesport Europe versenypárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt a bajnokság második futamán, Miskolcon. Így a pontok nélkül távozó kettős, egyre jobban töri a fejét egy esetleges autóváltáson…
részletek