Sajtóközlemény
Százéves autók versenye Magyarországon
Légkondicionáló, masszírozó ülés, blokkolásgátló, tempomat. Ezek ma már egyáltalán nem meglepő felszerelései egy autónak, de milyen volt 100 évvel ezelőtt az autózás, amikor ezeket még hírből sem ismerték? A 2016-os Peking-Párizs Maraton résztvevői már tudják! A 14 ezer kilométeres verseny idén Magyarországon is áthalad, érintve térségünket is.
részletekA Hankook a Real Madrid mellé állt
A Hankook globális partneri megállapodást írt alá a Real Madrid labdarúgó csapatával. A három szezonra szóló szerződés 2016. júliusában lép életbe. A széleskörű partneri együttműködésnek köszönhetően a gumiabroncsgyártó megerősítheti kapcsolatát a fogyasztókkal, világszinten ugyanis több mint 450 millióan szurkolnak a Real Madrid csapatának az ázsiai csendes-óceáni térségtől Kínán és Latin-Amerikán át egészen Európáig. A Hankook és a 2016-os UEFA-bajnokok ligájának első helyezettje közötti partnerkapcsolat a győztes innováción alapuló prémium márkaérték közös szellemiségét is megjeleníti.
részletekA Tour de France-on is győzelemre tör a Ford
1966-ban a Ford két történelmi jelentőségű győzelmet is aratott Franciaországban: az egyiket Le Mans-ban a GT40 Mark II versenyautóval, a másikat pedig egy Tour de France-győztes kerékpárcsapat támogatójaként.
részletekKicsi, erős és színes - Itt az új up!
Cool stílus, egyéni felszereltség és az okostelefon intelligens csatlakoztatása – az új up! megmutatja, hogyan is kell ezt csinálni. Az élvezetes vezetésről az up! TSI 90 lóerős, turbófeltöltésű motorja, a színvonalas akusztikai élményekről pedig a 300 wattos BeatsAudio hangrendszer gondoskodik.
részletekTeam VK - Keszthelyi Vivien új csapatának neve
Az Audi Sport versenyzőakadémiája magyar tagjának, a 15 éves Keszthelyi Viviennek a csapata nevet változtatott, és a továbbiakban Team VK néven folytatja a szereplését.
részletekA Nürburgringen is győzelemre hajt Kiss Norbi
Hazai pályára érkezik Július 2-3.-án a Tankpool24 Racing Team a Nürburgringre, ahol Kiss Norbi mellett már André Kursim is a csapat második, új építésű versenykamionjával állhat rajthoz.
részletek8 nap, 15 200 km - Világrekord Goodyear abroncsokkal
A Goodyear és Rainer Zietlow újra összeáll, hogy 8 nap alatt tegyék meg az oroszországi Magadanból a portugál fővárosba, Lisszabonba vezető utat.
részletekSzínes egyéniség - Bemutatkozott az új C3-as
A Citroen ma bemutatja az új C3-at, megújítva legnépszerűbb modelljét, amelyből 2002 óta több mint 3,5 millió példányt értékesített.
részletekOpel Dakar Team: Irány Moszkva!
Mindössze tíz nap van a 2016-os Silk Way-rali rajtjáig, úgyhogy 30 ország csapatai már nagy erõkkel készítik elõ az útjukat Moszkvába, ahol a világ egyik legismertebb sportcsarnokánál (a Luzsnyiki-stadionnál) kerül sor az adminisztratív és technikai ellenõrzésre, a nagyszabású rajtceremóniát pedig a Vörös téren tartják meg.
részletekMiben más a hárommilliomodik Yaris az elsőnél?
Első pillantásra nem különösebben nehéz megkülönböztetni egymástól a legelső, 2001. január 31-én gyártott Toyota Yarist a típus hárommilliomodik példányától, amely az észak-franciaországi Valenciennes-ben működő TMMF üzemben gördült le a gyártószalagról. Ha azonban a felszín alá pillantunk, rádöbbenünk, hogy az eltérések még annál is mélyre hatóbbak, mint gondoltuk volna.
részletekLehetetlen nem létezik: Borulás után győzelem
Az M-F Motorsport a Nyirádi Motorsport Centrumban rendezett Rallycross Challenge Europe, FIA Közép-Európai Zóna Trófea, valamint magyar, osztrák, cseh és szlovák bajnoki rallycross futamon bizonyította: lehetetlen nem létezik.
részletekKöszönet Nico Müllernek: az Audi újra győzött!
Újabb DTM-győztese van az Audinak: a fiatal Nico Müller (24) vasárnap megnyerte a DTM-versenyt a Norisringen, majd 24 órán belül „hazai pályán”, vagyis Nürnbergben megszerezte az Audi második győzelmét.
részletek