DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Sérülés

Perez: Nehéz látni ezekben a tükrökben

Sergio Perez legutóbb Szingapúrban Esteban Oconnal és Szergej Szirotkinnal is ütközött. A másodikért büntetésben is részesült, ám úgy érzi, nem nagy ügy. Hibáját elismerte, ezzel le is zárná az ügyet.

részletek

Fittipaldi gyógyulgat, egyértelmű célja Indy

Bár továbbra is, tavasszal elszenvedett lábtöréséből lábadozik, Pietro Fittipaldi elszánt, hogy jövő évi céljait megvalósítsa. Az Indy 500 mellett mindenképpen egy nyitott karosszériás sorozatban indulna.

részletek

Billy Monger balesete helyszínén a pole-ban

Tizenhét hónappal azután, hogy Billy Monger rendkívül súlyos balesetet szenvedett Donington Parkban, visszatért balesete helyszínére és első brit F3-as pole-pozícióját azonnal meg is szerezte.

részletek

Brundle: Vettel túl sokat hibázik

Saját dolgát nehezíti meg Sebastian Vettel ebben az évben. A monzai, első körös baki után Szingapúrban is megkóstolta a falat, emiatt értékes időt veszített este. De még így is győzhet.

részletek

Közölték Wickens sérüléseinek hosszú listáját

Először sorolták fel tételesen, milyen sérüléseket szenvedett el horrorbalesete során Robert Wickens. Számtalan törés és gerincvelő-károsodás szerepel a diagnózisban, utóbbi következményei még nem ismertek.

részletek

Komoly sérülést szenvedett Bruno Senna a WEC-hétvégén

A Silverstone-i WEC-hétvége első szabadedzésén egy félórás csúszás is volt a programban, amit Bruno Senna idézett elő. Az LMP2-es autóban ülő brazil nem is úszta meg az esetet.

részletek

70 százalékban a bal kezére kénytelen hagyatkozni Robert Kubica

Robert Kubica nagyságrendileg tíz évvel ezelőtt a Formula-1 egyik legnagyobb ígéretének számított, még a Ferrarival is volt előszerződése. Aztán jött a borzalmas ralibaleset, ami mindent megváltoztatott. A vezetési stílusát is.

részletek

Vettel odaszúrt a versenybíróságnak

Sebastian Vettelt a szombati napon nyakfájás hátráltatta a szabadedzésen és az időmérőn is. Ennek okát frappáns válaszban nevezte meg a négyszeres bajnok, ezzel viccesen odaszúrva az FIA-nak.

részletek

Monteiro elmondta az igazságot a sérüléséről

A portugál pilóta egy tesztbalesetben elszenvedett sérülése miatt kihagyta a tavalyi WTCC-szezon második felét, és az idei túraautós küzdelmekről is le kellett mondani - most azonban elmesélte, milyen hónapok állnak mögötte.

részletek

Pirro megúszta a súlyos sérülést

A tegnapi horrorbukást látva mindenkinek megfagyott az ereiben a vér és aggódott Michele Pirro egészségéért. Ugyan megsérült, de szerencsére aránylag jól kijött a borzalmas bukásból.

részletek

Kubica: Tudtam, hogy nagy bajban vagyok

A népszerű lengyel pilóta jelenleg a Williams-Mercedes tesztpilótájaként tért vissza a Formula-1-be. Pályafutása legnagyobb balesetére emlékezett vissza, amit csodás módon, könnyedén megúszott.

részletek

Kubica: Már másképp vezetek, mint régen

Hét és fél év után vett részt hivatalos versenyhétvégén Robert Kubica Barcelonában. A belső kamerás felvételek végképp elárulták, hogy a kormányzást nagyrészt egy kézzel végzi.

részletek