Raikkönen
Vettel és Raikkönen is a körülményekre panaszkodik
Sebasian Vettel és Kimi Raikkönen sem teljesen elégedett az autóval a pénteki napot követően, de egyelőre egyikük sem aggódik túlságosan - a körülményekre viszont mindketten panaszkodtak.
részletekRaikkönen: A tavalyi év miatt ilyen jó a Ferrari
2016-ban a Ferrari nem zárt jó szezont, futamgyőzelem nélkül telt el az év, ráadásul az erősebb kezdés után láthatóan év végére már csak a harmadik erő voltak. Kimi Raikkönen szerint azonban a legfontosabb változások pont ekkor zajlottak.
részletekVettel és Raikkönen a büntetés közelében
Az idény ötödik nagydíjához érkeztünk, de már többen is átlagon felül használták el a különböző limitált motorkomponenseket. Az élmezőnyből Vettel és Raikkönen is hamarosan gondban lehet.
részletekA legifjabb és a legöregebb F1-esek
Melyik ország adta legtöbbször a legidősebb pilótát, s honnan jönnek az ifjú titánok az F1-be? És volt e már olyan, hogy a legfiatalabb pilóta idővel a legidősebb lett? Olvasónk egy alapos kimutatást készített!
részletekRaikkönen, az rFactor, és a Hungaroring - 2001-ben!
A finn pilóta 2001-ben teljesítette első szezonját az F1-ben, a Hungaroringen pedig a 7. helyen végzett. Nézzünk meg egy kört vele a C20-assal a magyar pályán!
részletekVettel: Raikkönen nem azt kapta, amit megérdemelt
A finn pilóta eddig nem tudta felvenni a versenyt csapattársával az idei F1-es szezonban, ám a négyszeres bajnok meg van győződve arról, hogy hamarosan visszatér a szerencséje.
részletekMit tudtunk meg az első négy versenyen?
Túl vagyunk a 2017-es szezon távoli négy futamán, jövő héten már az európai nagydíjak sora indul. Másfél hónap tanulságai alapján már jól körülhatárolható, mi várható az év további részében.
részletekVilleneuve: Bottas nem áll készen a vb-címre
A fenti gondolaton kívül az 1997-es világbajnok a Red Bull idei teljesítménye mellett a Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel közötti különbségről is elmondta véleményét.
részletekÉvtizedes csúcson a Ferrari - Orosz Nagydíj statisztikák
Mi az, amit a Ferrari a 2007-es Kínai Nagydíj óta csak most, Szocsiban tudott megismételni, hányszor állt két finn pilóta a dobogón, és nyertek-e már F1-es futamot a 77-esnél nagyobb rajtszámmal? Az Orosz Nagydíj statisztikai összegzéséből kiderül.
részletekRicciardo kerüli a 2018-as Ferrari-szerződés témáját
Már a szezon előtti tesztek során felröppent a pletyka, hogy Daniel Ricciardo a jövő évtől a Ferrarit erősítené. Raikkönen gyengébb teljesítménye következtében ismét felerősödtek az ausztrál átigazolásáról szóló szóbeszédek.
részletekRaikkönen-Bottas ellenségeskedés?
Valtteri Bottas megszerezte élete első futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon, Kimi Raikkönent viszont az a vád érte, hogy nem örült honfitársa győzelmének. A Ferrari-pilóta magyarázatot adott.
részletekVettel: Bottas jobb volt volt mindenkinél
Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen is elismerően beszélt a Mercedes finn F1-es pilótájáról, szerintük maximálisan megérdemelte a győzelmet - még Arrivabene sem volt elégedetlen.
részletek