Raikkönen
Horner határozottan kiállt Verstappen mellett
A Red Bull csapatfőnöke szerint aki a rajtot követő balesetben Max Verstappent hibáztatja, annak meg kellene vizsgáltatnia a szemét.
részletekRaikkönen szerint elérhető volt az első sor
A Ferrari finn pilótája úgy érzi, akár ő is megelőzhette volna a Red Bullokat az F1-es Szingapúri Nagydíj időmérőjén – azt is elmondta, hogy min múlott, hogy végül csak negyedikként zárt.
részletekRaikkönen nem érti, Vettel örül, hogy egyben maradt
Nem a Ferrari napja volt a pénteki a délután 9. és 11. helyével: a két versenyző beismerte, hogy a tervezett program félresiklott, és lemaradásban vannak – Sebastian Vettel az autót is kis híján összetörte.
részletekRaikkönen: Favoritok vagyunk? Nem jelent semmit
Nem bízza el magát a Szingapúrban fő esélyesnek kikiáltott Ferrari: akárcsak Vettel, Kimi Raikkönen is kézlegyintéssel elintézte, mit mond a papírforma.
részletekFerrari: Semmi sem szól ellenünk
Az elmúlt két futamból a Mercedes és ezzel Lewis Hamilton is sokkal jobban jött ki, a Scuderia azonban biztos abban, hogy túl vannak a nehezén és újra esélyesként szállnak harcba.
részletekHatalmas ünnepség volt a Ferrarinál
A Scuderia 70. születésnapja alkalmából, Maranellóban rendezett ünnepségen az F1-es alakulat jelenlegi és egykori arcai is részt vettek, valamint több vörös csoda elárverezésére is sor került.
részletekNéha az élmenőknek megoldhatatlan feladat a bokszutca
Előfordul időnként, hogy a sokat próbált versenyzőknek is nehézséget okoz egy bokszkiállás. Futamgyőztesek, világbajnokok is véreztek már el látszólag egyszerű helyzetekben.
részletekRaikkönen teljesen összeszedte magát
Nem kizárólag Vettel miatt hosszabbítottak a Ferrarinál Kimi Raikkönennel. Az év elején csak bukdácsoló finn nagyon felgyorsult és a csapat reményei szerint még idén futamot is nyer.
részletek„A Ferrari tehetségei? Előbb bizonyítsanak!”
A maranellói F1-es istálló csapatfőnöke szerint semmi okuk nem volt rá, hogy ne hosszabbítsanak Sebastian Vettellel és Kimi Raikkönennel, ami viszont a Scuderia fiatal pilótáit hozza nehéz helyzetbe.
részletekKubica tudja, min múlhat Vettel és Hamilton csatája
A lengyel versenyző egyelőre a partvonalról figyeli az idei F1-es szezon eseményeit, és figyelmeztette az éllovasokat a harcolt befolyásoló tényezőkre.
részletekRaikkönen a pletykákról, a Ferrariról, és a vécés nyilatkozatáról
Nagyon kevesen tudják, milyen a Jégember igazán, Monzában azonban az F1 egyik legelismertebb újságírója, Martin Brundle ennek próbált utánajárni.
részletekVettel elmondta, múlhat-e Raikkönenen a vb-cím
A finn F1-es pilótának nem mindig sikerül pontokat rabolnia a Mercedestől, ezért joggal érdekli az újságírókat, hogy mit gondol Vettel csapattársa szerepléséről.
részletek