Raikkönen
Régen zárt ilyen rossz szezont a Ferrari
Hiába jött előre a két Ferrari a rajt után, a végén ott végeztek, ahonnan eredetileg indulniuk kellett volna, Fernando Alonso kilencedik hellyel intett búcsút a maranellói F1-es csapatnak.
részletekSzerény zárófutamra készül a Ferrari
A maranellóiak gyengén szerepeltek 2014 utolsó időmérő edzésén, de mind Fernando Alonso, mind Kimi Raikkönen a legjobbját szeretné nyújtani a vasárnapi versenyen.
részletekMassa: Lewis jobban megérdemli, de…
Felipe Massa arra inti Nico Rosberget, ne ijedjen meg az előtte álló feladattól. Kimi Raikkönen saját 2007-es címszerző módszerét ajánlja a német F1-es bajnokesélyesnek.
részletekRaikkönen szerint jól fognak szórakozni Vettellel
A mai a nagy bejelentések napja a Ferrarinál, és minden Fernando Alonso távozásától és Sebastian Vettel érkezésétől hangos. A maradó Kimi Raikkönenre most kicsit kevesebb rivaldafény jutott, aminek ő nyilván örül, de azért új csapattársáról örömmel nyilatkozott.
részletekVettel nem hagyhatja, hogy Raikkönen legyőzze őt
Menekülés az erősebb csapattárs elől vagy a nagyobb kihívás keresése ösztönözte Sebastian Vettel leszerződését a Ferrarihoz? Az biztos, hogy Maranellóban ugyanúgy tovább csorbíthatja F1-es megítélését, mint ahogy királlyá is válhat.
részletekSzám szerint – Elveszített győzelmek
Nincs bosszantóbb eset annál, ha egy kézben tartott, uralt verseny megy veszendőbe. Műszaki hiba, ütközés, kicsúszás, megpördülés, sokféle módon történt ez meg a Formula-1 történetében.
részletekVettel nem haragszik Alonsóra a késedelemért
Sebastian Vettel nem hibáztatja Fernando Alonsót azért, mert a spanyol és a Ferrari kötélhúzása miatt továbbra sem jelenthette be, hol folytatja páratlanul sikeres F1-es karrierjét 2015-től.
részletekRaikkönennek esze ágában sincs visszavonulni
Helyette arról beszélt, jól kell teljesítenie a Ferrarinál jövőre, hogy 2016-ban is a csapattal maradhasson az F1-ben. Nagyot fordult a világ Kimi Raikkönen körül.
részletekVettel: Nem lesz gond Kimivel, ő nem olyan
A finn F1-es versenyzőt nem érdekli a csapaton belüli politika, ezért csak zökkenőmentes kapcsolatuk lehet, amikor 2015-ben csapattársak lesznek a Ferrarinál.
részletekMi van a Jégember álarca mögött?
Mark Arnall a világ egyik leghíresebb személyi trénere. 1997 óta dolgozik az F1-ben, előbb Mika Hakkinen, majd Kimi Raikkönen oldalán látta el feladatát. Jobban, közelebbről ismeri a Jégembert, mint bárki más, és egy nem régi mélyinterjúban, amit Mario Muthnak adott, eloszlatott néhány tévhitet a finnel kapcsolatban.
részletekHová tart a Formula-1 – 2005-2007
A versenyág egyre kevésbé tűnhetett sportágnak, és egyre jobban hasonlított olyan termékre, amelyet vállalatirányítási rendszer felügyel. Régebben az emberi erőforrás (tehetség) és a műszaki megoldások halmaza vándorolt az anyacég és a versenycsapat között, az utóbbi időben a folyamatokat áramoltatják a kettő között.
részletekRaikkönen: Minden kanyar előtt találgatok
Kimi Raikkönen önmagához képest meglehetősen bőbeszédű volt, amikor kifejtette, miben is rejlik idei gondjainak fő oka. A finn úgy érzi, a megoldást keresve több pontot is eldobott már az idei F1-es szezonban.
részletek