DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Nemzetközi

Új Mercedes versenykamiont tesztel Kiss Norbi

A hétvégén az olaszországi Misanoban folytatódik a FIA Kamion Európa-bajnokság (ETRC) idei szezonja. Kiss Norbert most először teszteli az új Tankpool24 Mercedes versenykamiont, versenykörülmények között.

részletek

A szél mindent vitt a Merzouga Rali harmadik napján

Erős szélvihar szakította félbe a Merzouga Rali harmadik napját, így csak 11 versenyző ért be az Atlaszba kihelyezett maraton bivakba. A napi eredményekről még nem hoztak döntést.

részletek

Merzouga Rali: Pokoli napon van túl a magyar quados

Meglehetősen keményre sikerült a Dakar hivatalos afrikai előfutamának 2. napja: mind az időjárás, mind a terep izzasztó órákat okozott a résztvevőknek. Az egyetlen magyar induló, Somfai Mátyás a quadosok között a nyolcadik lett, összetettben pedig őrzi a negyedik helyet.

részletek

Somfai a negyedik helyen nyitott Merzougában

A negyedik leggyorsabb quadosként zárta a Merzouga Rally első szakaszát Somfai Mátyás. A Dakar Series első afrikai versenyén a magyar versenyző az abszolút 33. helyén végzett és ugyanitt áll az összetettben is.

részletek

Habsburg Ferdinánd kétszer is dobogón Spában

Kettős dobogós helyezéssel folytatta remek szereplését Habsburg Ferdinánd az Euroformula Open második fordulójának otthont adó Spa-Francorchamps-ban. Így az estorili nyitófutamon megszerzett második hely után a két újabb dobogós pozíciónak köszönhetően az osztrák versenyző jelenleg a pontverseny harmadik helyén áll első teljes F3-as szezonjában, karnyújtásnyira az első győzelemtől.

részletek

DTM: Mortara Spielberg egyik nagy esélyese

Győzelemmel indította az új DTM-idényt Edoardo Mortara, s jelenleg az Audi Sport legjobbjaként a tabella harmadik helyén áll és a két következő, május 21-22-i DTM-futam egyik fő esélyese a spielbergi Red Bull Ringen.

részletek

Így melegítettek be Turánék a jubileumi Portugál Ralin

Turán Frigyes és Zsiros Gábor tegnap este a lousadai super special szakaszon melegítették be a Ford Fiestát, ahol a 112 versenyzőnek egy ráhangolódó 3.36 kilométeres távot kellett teljesíteniük.

részletek

Hogyan teljesítsük? - A Portugál Rali tökéletes itinere

A pilótáknak jobban kell tudniuk, merre kanyarog az út a rali világbajnokság portugál állomásán, mint a többi versenyen.

részletek

Négy autóval támad a Hyundai Portugáliában

A Hyundai Motorsport összesen négy autót állít rajthoz a Rally de Portugal hétvégéjén (május 19-22.), a 2016-os FIA rali világbajnokság (WRC) ötödik versenyén, hogy a remények szerint ott folytassa a rendkívül ígéretesen kezdődő évadot.

részletek

Selyemút Rali - Tízezernél is több ok az izgalomra!

A Silk Way-rali szervezői nyilvánosságra hozták a 2016-os viadal útvonalát, és a karavánt vendégül látó városok nevét. A csapatoknak ezek után tízezernél is több okuk van az izgalomra.

részletek

Újra harcba száll az Európa királya címért Kerényi Ádám

A tavalyi, meglehetősen balszerencsés szezont követően ismét reménykedhet abban a drift háromszoros Európa-bajnoka, Kerényi Ádám, hogy negyedszer is visszajuthat a csúcsra.

részletek

A siker kapujában szólt közbe a technika Rangáéknak

A Rally Európa-bajnokság harmadik versenyén, az Akropolisz Ralin állt rajthoz a Ranga Péter és Bán Viktor kettős. A sikeres kanári-szigeteki ERC2-es második helyezés után nem lehet más a cél, mint megismételni a jó teljesítményt.

részletek