MotoGP
Lorenzo kiakadt Iannonéra
Az összetettbeli első helyét nullázásának köszönhetően elveszítő yamahás rendkívül dühösen nyilatkozott az őt hátulról megtorpedózó olaszról, aki elmondása szerint még elnézést sem kért tőle. A Ducati versenyzője úgy érzi, mindent ugyanúgy csinált, mint a balesetet megelőző körökben.
részletekRossi visszaverte Marquez támadását, Lorenzót kiütötték
Bár a rajtot még rosszul kapta el, gyors felzárkózás után hamar az élre állt Valentino Rossi, akinek a végén Marc Marquezt kellett maga mögött tartani idei második győzelméhez. A nap vesztese Jorge Lorenzo, akit Andrea Iannone torpedózott meg hátulról, a címvédő nullázása miatt pedig Marquez átvette a vezetést az összetettben.
részletekEspargaróék keményen nekimentek Rossinak
Érezhetően óriási a feszültség a Katalán Nagydíj helyszínén Luis Salom pénteki halálos balesete után. A versenyzők egy része nem ért egyet a Biztonsági Bizottság minden döntésével, a Tech3 Yamaha pilótái szerint azonban Valentino Rossiéknak semmi joguk utólag kritizálni, miközben jelen sem voltak a gyűlésen.
részletekEgyelőre nincs magyarázat Salom balesetére
Carmelo Ezpeleta, a Dorna elnöke és Franco Uncini, a FIM biztonsági delegáltja szombaton sajtótájékoztató keretében beszélt arról, eddig mit sikerült kideríteniük a spanyol tragédiájával kapcsolatban.
részletekMarquez bő négy tizeddel a pole-ban
Marc Marquez 487 ezred másodperccel szerezte meg a pole-pozíciót Jorge Lorenzo előtt. A harmadik pozícióból majd a másik repsolos, Dani Pedrosa rajtolhat el. Rossi csak az ötödik helyre elegendő időt motorozott.
részletekMár a helyszínen megállt Salom szíve
Többek között ez derül ki a MotoGP orvosi csapatának közleményéből: az újraélesztést azonnal megkezdték, ám hiába küzdöttek csaknem másfél óráig a spanyol életéért, már nem tudták őt megmenteni.
részletekLuis Salomot gyászolja a motorsport világa
Luis Salom a Moto2-esek Katalán Nagydíjának második szabadedzésén szenvedett halálos kimenetelű balesetet, amely után a közösségi oldalakat elárasztották a részvétnyilvánító üzenetek. Magyar motorversenyzők, a MotoGP szereplői, korábbi és jelenlegi riválisok, valamint más szériák pilótái rótták le kegyeletüket – ezekből szemezgettünk a teljesség igénye nélkül.
részletekLorenzo ezúttal válaszolni tudott Vinalesnek
Kis híján ugyanaz a forgatókönyv játszódott le péntek délután, mint a MotoGP első barcelonai gyakorlásán, ám Maverick Vinalest ezúttal vissza tudta előzni a sokáig vezető Jorge Lorenzo. A harmadik helyen Cal Crutchlow végzett, míg Valentino Rossi és Marc Marquez csupán a hatodik és kilencedik pozíciókat szerezték meg.
részletekMinden rajongó álma: Valentino Rossi - The Game
Hamarosan érkezik a szimulátorok világába Valentino Rossi, egy olyan játékban, amely a fejlesztők szerint az eddigi legátfogóbb MotoGP-élményt nyújtja. Versenyezz az olasz legendával mindenhol, ahol ő is megfordult már.
részletekVinales meglepte a Yamahákat az első edzésen
A jövőre a Yamahához távozó ifjú spanyol kezdett a leggyorsabban a Barcelona melletti versenypályán, megelőzve az edzést szinte végig vezető helyi matadort, a vb-éllovas Jorge Lorenzót.
részletekKiderült, mi okozta a Yamahák mugellói elfüstölését
Jorge Lorenzo motorja a bemelegítésen, Valentino Rossié pedig a versenyen hibásodott meg a másfél héttel ezelőtti Olasz Nagydíjon. A vizsgálatok után kiderült: elektronikai problémák álltak a háttérben.
részletekTeljessé vált a KTM 2017-es felállása
Néhány órával azután, hogy a Yamaha nyilvánosságra hozta, hogy az év végén elválnak útjaik a korábbi Moto2-es világbajnokkal, a KTM bejelentette, hogy leigazolták Pol Espargarót a 2017-es évadra. Ezzel a spanyol követi jelenlegi csapattársát, a már korábban szerződtetett Bradley Smith-t.
részletek