Mercedes
Mercedes: Megérdemeltük a győzelmet
Toto Wolff azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a Ferrari a malajziaival ellentétes körülmények között is erősen teljesített, ami intő jel az F1-es szezon további részére nézve.
részletekRosberg kifakadt az őt lelassító Hamiltonra
Bár a Mercedes kettős győzelmet szerzett Sanghajban, a pilóták között így is vita alakult ki. Nico Rosberg azt nehezményezi, hogy Lewis Hamilton egyenesen Sebastian Vettel karjaiba lökte őt.
részletekKínai Nagydíj - A rajtrács
Idén először indulhat el a teljes mezőny részvételével, 20 autóval az F1-es futam. A Mercedes ismét kisajátította az első rajtsort, Nico Rosberg pedig azért száll harcba, hogy tíz versenyből másodszor legyőzze csapattársát.
részletekLauda felől kiszállhat a Renault és Honda is
A háromszoros F1-es világbajnok éles szavakkal illette a szenvedő motorszállítókat, szerinte nem ártana a sportnak az sem, ha 20 autó Mercedes erőforrással indulna.
részletekRosberg: Nyomás alá helyezett engem a csapat
Nico Rosberg szerint szükségtelen volt a mérnöke részéről, hogy sürgetni kezdte őt az utolsó gyorsköre előtt, hiszen bármilyen apróság előidézhette a Lewis Hamiltonnal szembeni négyszázados hátrányát.
részletekRosberg: Egy körön mi vagyunk a leggyorsabbak
Azt viszont még nem tudja, mit tartogathat a teljes F1-es versenytáv – csapattársához hasonlóan ő is számít arra, hogy a Ferrari megint komoly kihívást jelenthet.
részletekVettel: A Mercedes erős, de javulhatunk
A német F1-es elmondása szerint a Ferrari célja Kínában elsősorban az lesz, hogy közel kerüljön a Mercedeshez, ha ez nem sikerül, akkor azon dolgoznak, hogy senki se előzze meg őket.
részletekHamilton ismét számít a Ferrarira
A mindkét szabadedzésen leggyorsabb brit versenyző szerint akárcsak Malajziában, az olasz F1-es istálló Kínában ismét veszélyt jelenthet a Mercedesre. Már most nagy az előnye, de még javulna.
részletekWolff eltérő taktikával küldené pályára pilótáit
Malajziában azonos stratégiával futottak a Mercedesnél, alul is maradtak a Ferrarival folytatott harcban - Toto Wolff ezért kilátásba helyezte, hogy már az év harmadik F1-es futamán eltérő taktikát alkalmazhatnak a csapat pilótáinál.
részletekHamilton jelentős előnnyel a Ferrarik előtt
Bár a legutóbbi futamon vereséget szenvedtek, az F1-es Kínai Nagydíj első edzésén a Mercedes autói ismét ellentmondást nem tűrően álltak az élre, a két Ferrarit is alaposan leszakítva.
részletekHamilton nem stresszeli magát a Ferrarin
Egy vereség után még nem dőlt össze a világ Lewis Hamilton számára, aki a Ferrari felerősödését és közeledését is higgadtabban kezeli, mint a Mercedes csapatfőnöke.
részletekRosberg: Biztosan nem leszek második számú
Abban az esetben, ha a Ferrari tartósan meg tudja szorongatni a Mercedest, a csapat arra kényszerülhet, hogy első számú pilótát jelöljön ki. Nico Rosberg nem akar Hamilton vízhordója lenni.
részletek