DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

Mercedes

Kiderült, Rosberg hány évre szerződött a Mercedeshez

Hetek óta húzódik Nico Rosberg szerződésének meghosszabbítása a Mercedesnél, Niki Lauda azonban most jelét adta annak, hogy a feleknek sikerült megegyezniük egymással, így az F1-es pilóta továbbra is a brackley-ieknél tekerheti a kormányt.

részletek

Ezért nem megy Bottas a Ferrarihoz

Bár az elmúlt időben többször felmerült, hogy Valtteri Bottas a Ferrarinál folytathatja karrierjét, egykori F1-es honfitársa szerint ez teljesen kizárt – a finn ugyanis a Mercedeshez kerülhet majd...

részletek

A Mercedesnél komolyan tartanak a riválisoktól

Noha a gárda behúzta az utóbbi három F1-es versenyt, a Mercedesnél egyáltalán nem nyugodtak - a sorozatos hibák miatt a Ferrari és a Red Bull is lesre kész, így Toto Wolff nagyobb odafigyelést követel.

részletek

Hamilton: Ma már nem kockázatos hibázni

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője ugyan fontosnak tartja a biztonságot a Formula-1-ben, azonban szerinte a szabályok már-már túlzóak néha, ezért nem szükséges tisztelniük a pálya határait.

részletek

Hamilton autót tervezne a Mercedesnek

A csillagos gyártó pénteken bemutatott AMG GT R típusú gépe apropóján a háromszoros F1-es bajnoknak új ötlete támadt: a következő gépet ő maga akarja megtervezni a Mercedes számára.

részletek

DTM: Az Audi visszavágott a Norisringen

Miután Mattias Ekströmöt megfosztották pole-jától, az Audi remek boksztaktikájának köszönhetően Nico Müller első győzelmét szerezte a Német Túraautó Bajnokságban.

részletek

Hamilton: Meglepően jó a viszonyunk Nicóval

A Mercedes F1-es párosának kapcsolata meglehetősen feszült volt az előző években, köszönhetően annak, hogy ők harcoltak a vb-címért, ám a brit szerint mostanra normalizálódott közöttük a helyzet.

részletek

Alonso: A McLaren dominálhat a Mercedes után

A wokingiak kétszeres világbajnok F1-ese tisztában van vele, hogy továbbra is komoly hátrányban vannak riválisaikhoz képest, de a spanyol szerint nagyon szép jövő várhat rájuk hamarosan.

részletek

Rosberg több évig marad a Mercedesnél

Az F1-es pontverseny éllovasa szerint nincs értelme sietniük a szerződése meghosszabbításával kapcsolatban, úgyis itt fog maradni még jó ideig - Toto Wolff szerint fő a türelem.

részletek

Itt a várt kisfilm: Hamiltonnal mutatkozik be az új Mercedes

Lehullt a lepel az 577 lóerős Mercedes-AMG GT R-ről, amely bemutatkozó videójának főszereplője az autó mellett az F1 világbajnoka, Lewis Hamilton – az elmúlt napokban a Mercedes néhány részletet csepegtetett el arról, hogy valami különleges érkezik, így sokan várták a végeredményt. A kisfilm a Zöld Pokol – azaz a Nordschleife – egyedien újragondolt környezetében játszódik, és természetesen egy szép hölgy is felbukkan benne.

részletek

Többet vesztett egy F1-es futamnál Hamilton

Van, aki szerint sorsfordító volt az Európa Nagydíj a Mercedes két F1-es pilótája között - minden visszatért a szezon eleji mederbe és ha nem változtat sürgősen, akkor Hamilton elveszíti a vb-címet.

részletek

Vettel: Nem kell aggódnunk a vb miatt

Sebastian Vettel egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy hányadik helyen áll a Formula-1 világbajnoki pontversenyében – a Ferrari versenyzője bízik benne, hogy a csapat csökkenteni fogja a lemaradását.

részletek