McLaren
Új motort fejleszt a Honda, a mostani reménytelen
A japán F1-es motorgyártó úgy döntött, hogy inkább fejleszt egy új erőforrást, mert a mostanival alapvető problémák vannak - a tervek szerint Monacóra készülnek el vele.
részletekTovábbi Honda-aggodalmak
A Honda továbbra is tart attól, hogy az erőforrás megbízhatósági gondjait nem sikerült teljes egészében megoldani az Ausztrál Nagydíj hétvégéjéig, de néhány téren bizakodóbb.
részletekVandoorne egyetlen célt tűzött ki Ausztráliára
Stoffel Vandoorne semmi konkrét jóslásba nem szeretne bocsátkozni a szezonnyitó futammal kapcsolatban, ami a helyezést illeti. Legfontosabb célja, hogy minél több kilométert pakoljon a McLarenbe.
részletekAlonso a McLarenhez: Váltsunk sebességet!
Noha tavaly még várta az új szabályokat és reményei szerint erősebb McLaren-Hondát hozó 2017-es szezont Fernando Alonso, a kétszeres bajnoknak a teszteken látott problémák után nem sok oka volt mosolyogni Melbourne-be érkezve.
részletekJósda: A legvadabb tippjeink
Nyolcrészes minisorozatunk hetedik epizódjában mindannyian megfogalmaztuk legmerészebb várakozásunkat az idei szezonnal kapcsolatban – Titeket is ugyanerre biztatunk, várjuk a véleményeket!
részletekHamilton: Adjatok már Alonsónak egy jó autót!
Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es világbajnoka nemcsak a Ferrarival és a Red Bull-lal szeretne harcolni a versenypályán – a brit újra összemérné tudását egykori csapattársával, Fernando Alonsóval.
részletekA Honda még mindig nem érti az F1-et
Legalábbis a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier szerint, aki korábban több alkalommal is kritikus hangnemet ütött meg a japán gyártó munkamódszereit illetően.
részletekA Honda mindent feláldoz a siker érdekében
Az előszezoni F1-es tesztek alatt számtalan gonddal szembesülő japán gyártót nem érdekli, hogy mibe kerül a hibák kijavítása, és minden áron szeretnék életképes erőforrásokkal ellátni a McLarent.
részletekJósda: Nem ússzuk meg botrány nélkül
Nyolcrészes minisorozatunk ötödik epizódjában a szezon várható botrányait vesszük sorra, megnézzük, hol robban majd a puskaporos hordó – Titeket is ugyanerre biztatunk, várjuk a véleményeket!
részletekMár leírható a McLaren az idei évre?
David Coulthard szerint kevés esély van arra, hogy a McLaren F1-es csapata idén felveszi majd a versenyt a többiekkel – a skót szerint jócskán le fognak maradni a mezőnytől.
részletekMár kopogtat az új generáció a Formula-1-ben
Három pilóta is most kezdi meg első teljes szezonját az F1-ben ezen a hétvégén. Vajon meddig jut végül a három fiatal versenyző és képesek lesznek-e a nagy ugrásra?
részletekEgy második csapat segítene a Hondának
A Honda Formula-1-es projektjének vezetője, Yusuke Hasegawa úgy véli, ha egy helyett két csapatot látnának el erőforrásokkal, az egyértelműen jól jönne a japánoknak.
részletek