Massa
Smedley: Jókor engedtük ki Bottast
A Williams szakembere szerint az jelentette a problémát az F1-es Abu Dhabi Nagydíjon, hogy a finn túl későn vette észre a közeledő Jenson Buttont. Bottas és Massa sem elégedett a szezonzárással.
részletekRetro – Massa először versenyez balesete után
Fontos pillanat történt 2009 novemberének utolsó hétvégéjén. Felipe Massa saját gokartversenyén tért vissza a versenypályára azt követően, hogy nyáron még a karrierje, sőt az élete is veszélyben forgott.
részletekBottas ismét összecsapna Raikkönennel
A mezőny fiatalabb finn pilótája a hatodik rajthelyet szerezte meg az F1-es szezonzárón, de Kimi Raikkönen harmadik pozíciójára fáj a foga. A Williams reálisnak tartja a dobogót.
részletekMi lesz Massa sorsa 2016 után?
A brazil szerződése a következő szezon végéig szól a Williamsnél, de ő maga úgy véli, hogy csapata elégedett vele, így jó esélye van arra, hogy 2017-ben is a grove-i F1-es gárdánál tekerje a kormányt.
részletekMassa a győzelemért harcolna Abu Dhabiban
A Williams F1-es versenyzői megismételnék a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjat, ahol Felipe Massa és Valtteri Bottas erős teljesítményét követően kettős dobogót ünnepelhetett a csapat.
részletekMassa kisfia lopta el a show-t Interlagosban
A Brazil Nagydíj hétvégéje alatt a kis Felipinho Massa már-már izgalmasabb műsort csinált és nagyobb figyelmet kapott, mint édesapja.
részletekMassa szerint a Williams édeskevés a vb-hez
Számszerűsítve meg kellene triplázni a fejlesztési tempót, ha labdába akarnának rúgni a Mercedes és Ferrari ellen, vélekedik a brazil versenyző. A két csapat által uralt F1-ről is véleményt mondott.
részletekWilliams: Nem fellebbezünk, de attól még igazunk van
Noha pár napja még erősen élt bennük a szándék, hogy megtámadják az FIA döntését Felipe Massa interlagosi kizárását illetően, a Williamsnél most mégis visszahőköltek, elsősorban a tárgyalás költségeire hivatkozva.
részletekA Force India jövőre célba veszi a Mercedest?
Nem, természetesen a válasz erre a kérdésre minden bizonnyal „nem”, mégis ez a szintézis született két friss F1-es nyilatkozatból: persze nagyon helyes, álljunk optimistán a 2016-os esztendőhöz!
részletekA Williams fellebbez, szerintük rosszul mért az FIA
Nem hagyja annyiban Felipe Massa 8. helyről történt kizárását a Williams, a csapatnál ugyanis meg vannak róla győződve, hogy pontatlan mérések alapján ítélkezett az FIA.
részletekMassa elfelejtené a Brazil Nagydíjat
Bottas szerint az ötödik hely volt a maximum, amit az F1-es Brazil Nagydíjon elérhettek, mivel a Ferrarik tempóját nem tudták megközelíteni, Massa viszont nagyon bosszús az elért eredményük miatt.
részletekMassa rajongóiban bízik a verseny előtt
A Williams F1-es csapata nem lehet túl boldog, mivel Valtteri Bottas rajtbüntetést kapott, Felipe Massa pedig csak a 8. helyre kvalifikált - a brazil pilóta honfitársaitól várja az extra löketet.a
részletek