Massa
Massa: Remélem, még két-három évig maradok
A Williams brazil versenyzője szeretne kipróbálni a 2017-ben bevezetésre kerülő új szabályrendszer szerint épült F1-es autókat. A rutinos pilóta szerint semmi új nincs a Mercedes dominanciájában.
részletekMassa megismételné a tavalyi szezonkezdetet
Már egy hét sincs hátra, és Melbourne-ben kezdetét veszi a 2016-os F1-es évad. A Williams brazil pilótája szeretné ismét erősen kezdeni a szezont, míg Valtteri Bottas feledtetné tavalyi hiányzását.
részletekMassa: Harcolni akarunk a Mercedesszel
A Williams brazil F1-es pilótája szerint mindenki a nulláról indul és ők is versenyképesek lesznek, de azt hozzátette, hogy szerinte még mindig a Mercedes legesélyesebb.
részletekMassa: A halo ronda, de szükség van rá
Felipe Massa, a Williams F1-es versenyzője is azt a tábort erősíti, akik egyetértenek azzal, hogy szükség van a halo-rendszer bevezetésére a pilóták fejének védelme érdekében – még akkor is, ha ronda.
részletekMassa: Még sokat fejlődhet a Williams
A Williams brazil F1-es pilótája szerint ugyan előreléptek, de még mindig sokkal több lehet bennük - olyan hamar akarja az új autó frissítéseit, amilyen gyorsan csak lehetséges.
részletekMassa a Ferrari és a Mercedes szintjén
Figyelemreméltó eredménnyel végzett Kimi Raikkönen mögött egykori csapattársa csütörtökön: a Williams-pilóta köre akkor igazán meggyőző, ha megnézzük, milyen abroncson érte el azt.
részletekRaikkönen nagy napja, Grosjean három kicsúszása
Piros zászló miatt hat perccel korábban ért véget az utolsó előtti F1-es tesztnap. Számos csapat feltette az ultralágy abroncsokat, a Ferrari finnje mögött Massa és Hülkenberg zárt.
részletek2016 a Mercedes és a Ferrari csatáját hozza?
A Ferrari szerint még nem mérhették össze magukat a Mercedesszel, Massa úgy látja, hogy talán a Red Bull is előttük van, Perez viszont elmondta: a Force India nem üres tankkal futotta erős köreit.
részletekA Williams nem erre számított
Nem a várt módon alakult a Williams negyedik F1-es tesztnapja, Felipe Massa délutánja ugyanis szinte körözés nélkül telt el egy rendszerprobléma miatt – a megoldásra azonban már rájött a csapat.
részletekMassa szerint a Mercedes még mindig a csúcson
Felipe Massa szerint továbbra is a Mercedes az F1-es mezőny legerősebb autója, és könnyen el tudja képzelni, hogy idén sem talál legyőzőre a tavalyi világbajnok istálló.
részletekMassa: Az új időmérő egy káosz lesz
Felipe Massa, a Williams versenyzője egyelőre kettős érzésekkel fogadta az új időmérős szabályrendszer bevezetését, szerinte ugyanis káoszt fog okozni – aminek a rajongók örülhetnek.
részletekMassa: Mindig a bajnoki cím lebeg a szemünk előtt
A brazil F1-es pilóta csapata az elmúlt két szezonban a harmadik helyen zárt a konstruktőrök között, s bár legalább ilyen jól szeretnének teljesíteni idén is, harcra akarnak kelni a legnagyobbakkal.
részletek